Maga Tony Fernandes, az angol gyártó vezére beszélt a minap a tervekről, melyek szerint a márka a tőle megszokottól eltérő kategóriákban gondolkodik. Szingapúrban, a Formula 1-es nagydíj keretei között mutatják be az AeroSevent, amely már a jövő évben rendelhető lesz, s ennek kapcsán merültek fel a lehetséges újdonságok. „A Caterham szeretné bizonyítani, hogy progresszív, nyitott és vállalkozó kedvű gyártó, amely ugyanolyan arányban hozza a formáját és okoz meglepetést. [ ] Ezután a Caterham név rákerül majd crossoverek, kisebb autók orrára is.”
„A Renault-val kötött megállapodásunk egy új sportautó megalkotásáról szól, amely az Alpine és a Caterham kínálatában is megjelenik, s demonstrálja, hogy jól csináljuk a dolgunk, de mindenekfelett a Caterham módszere dominál” – jelentette ki Fernandes.
A márka első embere azt is közzétette, hogy az újdonságok sora mindenki számára elérhető lesz, s a stílusmodelltől egészen a kőkemény sportautóig terjed majd a portfólió. Ahogy a többi autógyártó, úgy a Caterham is elsősorban Ázsiára fókuszál, hiszen annak piacain fogyhat a legtöbb autó.
Egyelőre nem ismerjük a pontos részleteket az újdonságokkal kapcsolatosan, de könnyen lehet, hogy valóban nagy meglepetésekre számíthatunk a britektől az elkövetkező két-három évben.