63 litert fogyaszt, és 7 tonna Obama limuzinja

Ha valaki, akkor Obama igazán megengedheti magának a dőzsölést.

Szabó Péter
2013. 10. 23. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyszerűen csak Szörny névvel ihletett Cadillac limuzin három éve mutatkozott be, de biztonsági okokból meglehetősen kevés információt lehet fellelni róla. Annyi biztos, hogy már kerek egy tucat jármű készült el a GM egyik kutatási és fejlesztési központjában. Belső körök úgy írják le, mint egy teherautót, amely úgy néz ki, mint egy limuzin.

A védelemről olyan erős páncélozás gondoskodik, hogy az elnöki négykerekű talán legnagyobb ellensége a saját tömege: üzemanyaggal, testőrökkel és az USA egyik legfőbb döntéshozójával megtöltve már a 7,5 tonnát is túlszárnyalhatja. Valószínűleg erre mondják azt, hogy van rá anyag, amit a vaskos árcédula is igazol: 1,5 millió dollárba, azaz alsó hangon 330 millió forintba kerül egyetlen példány legyártása. A GM fejlesztési költségei így is valószínűleg csak részben térülnek meg rajta.

Talán felesleges is felsorolni, hogy mi minden ellen nyújt védelmet a behemót: az biztos, hogy hagyományos aknának és géppuskának semmi esélye ellene, továbbá tűz, gáz és sok más fondorlatos támadás ellen is véd. Az ajtókban közel 30 centiméter vastag páncél van, az ablakok is mintegy 18 centi kövérek. Normál használat során a benzines V8-as gond nélkül elfogyaszt 63 liter üzemanyagot 100 kilométeren, továbbra is érdekelté téve tulajdonosát az olajlobbi megtűrésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.