Nos, most kapaszkodjanak meg: az összes fejlesztési, tesztelési és gyártási költséget összegezve a kutatás szerint minden egyes Bugatti Veyron 1,4 milliárd (!!!) forintnyi veszteséget jelent a konszernnek, így hiába számít irreálisan soknak a világ leggyorsabb szériagyártású négykerekűjeként számon tartott szörnyetegért kitűzött mintegy 600 millió forintos vételár, az autó szinte ajándéknak is tekinthető, ha azt vesszük, hogy ennek közel két és félszeresét bukja el a gyártó.
A 2005-ben bevezetett, számos változatban napvilágot látott és a tervek szerint szummában körülbelül 400 darabos szériában piacra kerülő modell így nagyjából 2,5 milliárd dolláros veszteséget jelent a gyártónak (itt már az óriási számok miatt inkább nem is számolunk forintban), amivel minden idők egyik legveszteségesebb autós beruházása a Bugatti Veyron a rendkívül alacsony darabszám ellenére.
Bár óriási számokról van szó, a Volkswagennek már csupán presztízscélból is megéri az autó gyártása és forgalmazása, így a reklám- és hírértékek miatt már nagyon nehéz igazságot tenni, hogy vajon megérte-e a Veyron. Mi mindenesetre arra tippelünk, hogy igen, a VW-konszern ugyanis nem egy jótékonysági alapítvány hírében áll, és a cégcsoport elemzői illetve szakértői bizonyára jól megfontolták az autó gyártását, s mindent latba vetettek a döntés meghozatalakor. Lényeg a lényeg, a Veyron továbbra is él és virul, olyannyira, hogy még az idei Frankfurti Autószalonon is színre lépett egy friss változata a Grand Sport Vitesse Jean Bugatti special edition személyében.
Az autógyártásban különben számos modell volt veszteséges. A legnagyobb bukás az első generációs Smart volt (4,55 milliárd dollár), amit a Fiat Stilo követett 2,86 milliárd dolláros mínusszal.
A Berstein Research intézet táblázata szerint őket a Volkswagen Phaeton (–2,71 milliárd dollár), a Peugeot 1007 (–2,58 milliárd), aztán pedig a Bugatti Veyron és az első generációs Mercedes A-osztály (–2,32 milliárd) követi, ám még hosszasan lehetne sorolni a veszteséges típusokat. Igen ám, de a fentebbi modellek esetében sokkal kellemetlenebb, hogy sok esetben nem presztízsmodellekről, mint inkább az eredeti célok szerint profittermelő típusokról van szó.
