Biztosan nem lesz RS-verzió az Audi A8-ból

Az RS modellek a teljes palettán végighúzódnak, ám a csúcsot képviselő A8-ból nem lesz kőkemény sportszedán.

Csizsek Ádám
2013. 10. 15. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze azoknak, akik teljesítménybő négykarikás limuzinról áhítoznak, elérhető az S8, amely esetében papíron 520 lóerő áll rendelkezésünkre, ám méréseink megerősítették, hogy a négyliteres, kétturbós V8-as az ígért 4,2 szekundumos 0â100-nál is jóval lenyűgözőbb gyorsulásra képes. Stephan Reil, a quattro GmbH vezető tervezője indokolta meg, miért nem duzzasztják Ingolstadtban még tovább a lóerőket.

„Egy RS modellnek minimum 20-25 százalékkal erősebbnek kell lennie, mint az S verziónak. Ezt figyelembe véve azt kell mondanunk, hogy nincs értelme egy RS8 vagy A8 RS megépítésének” – mondta a szakember. Persze a rivális Mercedes-Benz az S63, illetve az S65 AMG személyében kínál brutális luxusszedánt, ám nem véletlen, hogy a BMW sem forszírozza az M7-es megkonstruálását az 544 lóerővel rendelkező 760i mellett.

 

Egyszerűen ésszerű indokok miatt az Audi döntéshozói nem látják értelmét egy 625-650 lóerős modell életre hívásának, s könnyen lehet, hogy gazdasági szempontok alapján sem volna kifizetődő az ötlet megvalósítása. Másrészt nem mondhatjuk, hogy nem koncentrál a teljesítményre az Audi, hiszen nemrégiben a Nanuk letette a névjegyét az asztalra. Mivel Ferdinand Piechnek nagyon tetszett az alapot adó Italdesign Giugiaro Parcour koncepció és általában megvalósul, amit szeretne, gondolhatnánk, könnyedén szériává érhet a tanulmány, azonban mindezt gyári források már cáfolták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.