A világszinten hatalmas tetszést arató Volvo Coupé Concept a gyártó új formanyelvének hírnöke. A tanulmányautón megfigyelhető új formai elemek (mint a fektetett T-betűt kiadó nappali menetfény) minden új Volvo modellen visszaköszönnek majd, így a jövőre érkező vadonatúj XC90-es SUV-on is, ám addig is egy utolsó lendületet adnak a búcsúzó matuzsálemnek.
Az exkluzív külsőt az R-Design elemek adják, míg a luxus belsőt az új RTI navigációs rendszer, valamint a hátul utazók szórakoztatására szánt RSE multimédia rendszer szolgáltatja, mely a Volvo Premium hangrendszerével párosul. Az alapfelszerelés részét képezi az elektromos napfénytető, sőt még az elektromosan állítható hátsó ülések is. Az alumínium betétek, a kék hátterű számlapok, valamint a bőr bőséges használata mind a luxust fokozzák.
Szemből feltűnő lehet az autó orrán az alap XC90-eshez képest az alumínium színében tündöklő motorvédő panel, továbbhaladva pedig az első betét selymes színére rímelő oldalsó szoknyák, visszapillantótükör-házak, valamint tetősínek. A különleges 19 colos felnik ugyanúgy vonzhatják a tekintetet, mint a hátul kialakított diffúzor betét, melyet akár 2×2 kipufogóvég is közrefoghat.
Ne feledjük azonban, hogy az ősszel bemutatásra kerülő új generáció az első olyan modell lesz a Volvo történelmében, amely teljesen a tulajdonos kínai Geely bábáskodása alatt készült, egy vadonatúj formanyelvet hordoz magán, valamint elhozza az új, kizárólag négyhengeresekből álló, saját fejlesztésű Volvo dízel és benzines motorcsaládot is.