Már teszten a következő győri kupé, az Audi TT

Noha az új Audi TT harmadik generációjának érkezéséig jó egy évet várnunk kell, már javában folynak a tesztek.

Csizsek Ádám
2013. 10. 25. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Főbb vonalaiban nem fog különbözni a jelenleg futó generációtól az újdonság, ám mindez nem meglepő, hiszen a bevált, jellegzetes formán nem érdemes változtatni. Részleteiben persze teljesen friss lesz a négykarikások kupéja, modern, keskeny első fényszórók és a márka aktuális stílusában fogant hátsó lámpák vehetők ki a megjelent fotókon.

A mérnökök egyébként alapos tesztet folytatnak, hiszen együtt teszik próbára a még futó TT-t és a fejlesztés alatt álló modellt, így még közvetlenebbül hasonlíthatják össze az autókat, s eredményesebb lehet a folyamat. A nem merőben új külső ellenére természetesen a lemezek alatt minden más, tekintve, hogy a harmadik generációs TT a Volkswagen konszern remek MQB moduláris platformjára épül, csakúgy mint a Volkswagen Golf, a Škoda Octavia vagy az Audi A3.

Már az alap ismeretében is sejthető, hogy az utód jóval könnyebb lesz a leköszönő modellnél, ám az alumínium széles körű használatának hála legalább egymázsás tömegcsökkenésre számítunk. A TT persze nem csupán elsőkerék-hajtással készül majd, hanem összkerékhajtást is kap, méghozzá az EA888 kódnéven futó négyhengeres turbós benzines különféle variánsaival egyetemben.

Az indulómodell 1,8 literes lesz (180 LE), amit a kétliteres verziók követnek (220 LE). A hagyományos példányok mellett ezúttal sem maradnak el a sportosabb S modellek sem, méghozzá 300 lóerő körüli teljesítménnyel.

A csúcsot a TT RS képviseli majd, ám hozzá már az ingolstadtiak 2,5 literes öthengerese jár, 380 lóerővel. Európában persze a dízelmotor sem marad el a palettáról, a kétliteres TDI-vel hajtott bizonyosan népszerű verzió lesz. A TT kupét jövőre mutatja be a gyártó, a roadster pedig valamivel később csatlakozik a kínálatba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.