A csillagos típus meglehetősen nagy érdeklődésre tart számot bemutatkozása óta, a Mercedes pedig tovább bővíti a palettát; a legfrissebb jövevénynek leginkább a nagycsaládosok örülhetnek. Nem másról, mint egy hosszított tengelytávú személyszállító verzió érkezéséről van szó, a 4705 mm hosszú Citan pedig így akár 7 személy kényelmes szállítására is alkalmas.
A kivitelezés persze jóval egyszerűbb, mint amit a Mercedes hagyományos személyautóitól megszokhattunk, cserébe viszont a harmadik sorba kényszerülő plusz két fő is teljes értékű üléseket, illetve férőhelyet kap, a fej-, láb-, és válltér ugyanis állítólag ott is nagyvonalú lesz. A szóban forgó két pluszülés nem mellesleg összecsukható, sőt ki is vehető, így nem csökken az autó áruszállító képessége. A Citan legnagyobb utasszállító változata jövő tavasszal kerül a kereskedésekbe.
További újdonság a Citan kínálatában Citan 112 néven egy vadonatúj, 1,2 literes, négyhengeres turbós benzinmotor megjelenése, ami szintén a Renault palettájáról érkezik. A 112 lóerős és 190 Nm-es csúcsnyomatékú egység szériában start/stop rendszerrel érkezik, és akár 173 km/h-ig képes gyorsítani a dobozost.
A dízelek csúcsán továbbra is a 110 lóerős, 1,5 literes 111 CDI egység áll, amely sokkal jobban illik az autó karakteréhez, és benzines társához nagyon hasonló menetteljesítményeket garantál. Minden kerek tehát a Citan kínálatában, az egyedüli kérdés a biztonság terén maradt nyitva, a modell ugyanis az EuroNCAP idei töréstesztjén mindössze háromcsillagosra vizsgázott, ami nagy csalódás a Mercedestől.