Rövidesen érkezik az új Smart

A Daimler továbbra is kitart városi minije mellett, amely a világ legkisebb szériagyártású autóinak egyike.

Vajda János
2013. 10. 12. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A teljes mértékben átalakuló, de filozófiáját tekintve az elődök sorába tökéletesen beleillő négykerekű a hírek szerint 2015-ig, vagyis két éven belül megérkezik a szalonokba, a gyártó szakemberei pedig Európa közútjain már gőzerővel tesztelik a lassan szériaérett modellt.

Az arányokat tekintve nagyjából hasonló megjelenésre számíthatunk, mint az elődök esetében, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a 2,5-2,7 méteren nem sok lehetőség van a variálásra. Az kis hosszúság miatt marad a kurta orr, valamint a gyakorlatilag függőleges hátfal, ami nemcsak a praktikumot, de a jó kilátást is szolgálja. A kerekek persze a négy sarokba lesznek kitolva.

A hossz tehát lényeges mértékben biztosan nem fog változni, ám az előzetes információk szerint szélességben jelentősen gyarapodik az autó, aminek köszönhetően az utastér szellősebb lesz, emellett az ütközésbiztonság jelentősen javulni fog, főleg oldalütközés esetére. A biztonság fokozása a legfontosabb fejlesztési szempontok között szerepelt, így a várakozások szerint igazán szép eredménnyel fogja abszolválni a harmadik felvonás a törésteszteket.

A hajtásláncokkal kapcsolatban nincs végleges információnk, ám a csomagtér alatt elhelyezett farmotor és hátsókerék-hajtás kombinációja biztosan megmarad, akárcsak az automata váltó, amelynek működési elve még nem hivatalos, ám véleményünk szerint marad a robotváltó, öt vagy akár hat fokozattal.

A pletykák szerint a jelenlegi, Toyota-féle egyliteres, háromhengeres benzines erőforrások helyére egy új, szintén háromhengeres, de csupán 0,9 literes, közvetlen befecskendezéssel is ellátott motor érkezik, amely szívó és turbós változatban egyaránt elérhetővé válik. Biztosan lesz majd teljesen elektromos Smart Fortwo is, körülbelül 90 lóerő teljesítménnyel, amely a jelenlegi 0,8 literes gázolajos verziót küldheti nyugdíjba.

Az elkövetkező években állítólag a Smart komoly lépésekre készül: nemcsak a Fortwo újul meg teljes egészében, hanem számíthatunk a négyszemélyes Forfour utódjára is, valamint egy eddig még nem látott mini crossover is megjelenik majd a kínálatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.