Ezúttal fordul a kocka, s a libanoni illetőségű W Motors bemutatja újdonságát. Persze előfutára is volt már a Lykan nevet kapó szupermodellnek, hiszen a Katari Autószalonon még januárban mutatkozott be a Lykan HyperSport tanulmányautó. November elején pedig még egyet lép előre a történetben a főszereplő, hiszen a dubaji autószalonon már a végleges verzióról rántják le a leplet az illetékesek.
A W Motors bizonyára sokak számára ismeretlenül hangzó márkanév, főként a szuperautók piacán, ám a közel-keleti gyártó igyekszik hamar szert tenni az ismertségre, s olyan frázisokkal veszi körbe újdonságát, mint a világon valaha készült legexkluzívabb legtöbb luxussal bíró szuperautója, ráadásul technológiai szempontból is élenjárónak harangozzák be a Lykant. Ennek eredményeképpen az árcédula is igen vaskos, a Lykan ugyanis nagyjából 700 millió forintos összegért lesz kapható, azaz 100-150 millió forinttal drágábban, mint a LaFerrari.
A meghajtáshoz szükséges teljesítményt egy ismeretlen forrásból származó középmotor szolgáltatja. A hathengeres boxermotor – amelyet könnyen lehet, hogy a Porschétől vásároltak az arabok – ikerturbós feltöltéssel 750 lóerőt és 1000 Nm-t tud, a hátsó kerekekhez pedig hétfokozatú dupla kuplungos váltón keresztül jut a nyomaték. 100-ra 2,8 szekundumos sprintet ígér a gyártó, a vége pedig 395 km/h-nál lesz.
Az autóban valóban bőven lesz különleges és nem mindennapi megoldás, így az interaktív holografikus kijelző, a hátrafelé nyíló ajtók vagy a gyémánttal kirakott, LED-es fényszórók, de a felsorolásból nem maradhatnak ki az arany cérnával varrott bőrülések vagy a 24 órás kiemelt szolgáltatás sem, az i-re a pontot pedig a Lykan-tulajdonosok számára egyedileg készített Cyrus Klepcys karórák teszik fel.