Az újdonságot ezúttal is a gyári sportrészleg, a Polestar szállította, amely azon felül, hogy a hagyományosabb Volvókhoz kínál motorvezérlő-átírást, többek között az egyszeri, 508 lóerős S60 Polestar modellel már elkezdte a jég megtörését. Az általuk felkészített V60 viszont már nagyszériában is napvilágot láthat, amely sejtést a motortér józanabb tartalma is igazolja. Az erő a korábbi T6-ból már ismerős, soros, hathengeres, háromliteres turbómotorból érkezik, ám az új kettős megfúvású Borg Warner turbó, a nagyobb töltőlevegő visszahűtő használata 350 lóerőre tolta fel a teljesítményt. Ehhez 2800-as fordulattól tekintélyes 500 Nm nyomaték társul.
Persze a markáns teljesítményhez a futómű átalakítása is nélkülözhetetlen volt, ennek eredménye a szélesebb nyomtáv, az ültetés, az erősebb lengőkarok és az elöl 371 mm-es tárcsával rendelkező, hatdugattyús Brembo fékek, de az Öhlins márkájú lengéscsillapítókról sem szabad megfeledkeznünk. A V60 Polestar 20 colos felnikre húzott, 245/35 R20-as abroncsokon gördül. A hajtásláncban a motor után rajtautomatikával rendelkező hatsebességes bolygóműves automataváltó következik, amelyből a nyomaték Haldex összkerékhajtási rendszeren át jut el a négy kerékig. A hangorkánról új sport kipufogórendszer gondoskodik.
A végeredmény figyelemre méltó, igaz, a konkurensek adataihoz képest elmaradó gyorsulás. A 4,9 másodperces 0–100-as sprinthez 17,7 szekundumos 0–200-as adat társul – a végsebesség 250 km/h. A mokányabb megjelenés sem maradhatott el, átrajzolt lökhárítók és szolid hátsó légterelő felel a haragosabb külsőért, miközben az utastérben az Alcantara és bőrkárpit uralkodik.
Ahogy a teljesítményből is látható, a V60 nem kíván versenyezni a BMW M3-mal és társaival, amelytől kissé magas, 1822 kilogrammos tömege is távol tartja. Ezzel ellentétben egy meglehetősen potens, sportos, ám a hétköznapokban is kiválóan, kompromisszumok nélkül használható modell akar maradni. A létjogosultsága éppen ezért kérdéses, hiszen már az új, kétliteres, motorral rendelhető T6 306 lóerős teljesítménye sem kevés, miközben a Polestar teljesítménye a konkurencia tükrében nem sok ahhoz, hogy az a radikális kiegészítőket, valamint a hozzájuk társuló magasabb árat indokolná.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!