A Nissan „beékelné” magát a történelembe

A Nissan több újdonsággal is készül a november végén esedékes tokiói autószalonra.

Kenéz Tibor
2013. 11. 18. 7:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már első ránézésre is láthatjuk, hogy nem hétköznapi négykerekűvel van dolgunk. Úgy látszik, a Nissan mérnökeit alaposan magába kerítette az ék alakú forma, ugyanis a Le Mans-ban induló versenyautó, a Deltawing, valamint a ZEOD RC prototípus is ezt a formát mutatja. A japánok nem meglepő módon a fiatalabb korosztálynak szánják az érdekes, hátul szélesebb, elöl keskenyebb – ott mindössze egy méter széles – sportautót, mely néhány szögből kifejezetten szépnek mutatkozik, ám valljuk be, a legtöbb szögből inkább érdekesnek mondanánk.

A gyáriak szerint ez a kialakítás és az elöl-hátul 30:70 arányban megoszló tömeg a kis légellenállást és a nagy kanyarsebességet szolgálja. A különlegesség természetesen a legmodernebb technológiákból építkezik, így nem nehéz kitalálnunk, hogy a külső elemek szénszál erősítésű műanyagból készülnek, a hajtásáról pedig elektromotorok gondoskodnak. A Nissan azt vetíti előre, hogy a BladeGlider lehet az első olyan sorozatgyártású autója, amelyben az elektromotort a kerékbe építik, méghozzá a hátsókba, amivel szabadabb kezet kapnak a tervezők,és több helyük van építkezni.

Ha belenézünk a kocsiba, a legendás McLaren F1 juthat eszünkbe, hiszen az ékformát követve a sofőr előretolva, középen foglal helyet, a két utas hátrébb, a vezető két oldalán. A vezetői környezet természetesen még nagyon futurisztikus, bár nem tűnik lehetetlennek, hogy a sorozatgyártású verzióban is találkozhatunk majd érdekes megoldásokkal.

A Nissan tehát nagyot akar dobbantani a sportautók piacán, amit Francois Bancon, a Nissan termékstratégiáért és terméktervezésért felelős elnöke is megerősített szavaival. „A cél az volt, hogy forradalmasítsuk az autók felépítését, hogy új értékeket és új érzelmeket adjunk a vásárlóknak, valamint bebizonyítsuk, hogy a zéró emissziós kocsik segíthetnek újragondolni a hétköznapi autózásról kialakult képünket.”

A koncepció mindenesetre nagyon érdekes. Természetesen amint valami újdonsággal tudunk majd szolgálni, megosztjuk. Amíg nem nyílik lehetőségünk vallatóra fogni a sorozatgyártású modellt, addig be kell érnünk a képekkel és a videóval, amelyet oldalunkon is megtekinthetnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.