Az utolsó – nem készül több Lamborghini Gallardo

A 2003-ban útjára indult történetet a hét elején, azaz 2013. november 25-én zárták le egy utolsó mesével.

Csizsek Ádám
2013. 11. 30. 17:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyártósorról legördült utolsó példány egy Gallardo LP 570-4 Spyder Performante volt, Rooso Mars vörös fényezéssel – az autó egy meg nem nevezett gyűjtőhöz vándorol. A Gallardo mintegy 10 évig volt gyártásban, ami rettentően ritka manapság az autóiparban, ám a sikerek az olaszok V10-es sportautóját igazolják: a Gallardo lett a legnagyobb példányszámban értékesített Lamborghini, amelynek köszönhetően a gyár termelése átlagos szinten évi 250 példányról 2000 darabra emelkedett.

Az igazság az, hogy a Lamborghini 1963 óta tartó történetében a mintegy 30 000 értékesítésre került autó majdnem felét teszi ki a Gallardo a maga 14 022 eladott példányával. A Gallardót 2003-ban mutatták be, majd 2005-ben csatlakozott a kínálathoz a nyitott tetejű Spyder verzió, amelyet ugyancsak két év múlva a könnyebb és erősebb, 530 lóerős Superleggera követett. 2008 a ráncfelvarrás éve volt, amely frissített hátsó traktust és módosított orrot hozott, illetve az immáron közvetlen befecskendezéses benzinmotor innentől 560 lóerővel, a Superleggerában 570 lóerővel (2010) állt rendelkezésre. 2012-ben egy további, kisebb ráncfelvarrással fiatalították meg a már nyugdíjazását váró Gallardót.

Az utóbbi években limitált példányszámú különkiadások hadáról jelenthettünk, legyen szó a hátsókerék-meghajtású Valentino Balboni szériáról (LP 550-2; 550 LE), a Super Trofeo Stradaléról vagy a Squadra Corséról. Az utód egyelőre még nem érkezett meg, ám jövőre biztosan betömi a hirtelen támadt űrt a Lamborghini a valószínűsíthetően Cabrera névre hallgató modell segítségével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.