Fényűző Hyundai, amit Európa sosem kap meg

A Hyundai bizonyíthat az új Genesisszel, amely Európában valószínűleg sosem lesz kapható.

Csizsek Ádám
2013. 11. 28. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Genesis már második generációját tapossa, s jelentőségteljes megújuláson ment át elődjéhez viszonyítva. Az egyik fő attrakciót a koreaiak folyékony szobrászat 2.0 néven ismert formatervezési filozófiája jelenti, amely teljes egészében meghatározza a szedán küllemét – rövid túlnyúlások, hatszögletű, méretes hűtőmaszk, félkróm díszítés, amihez ledes irányjelzők, bi-xenon fényszórók és ledes köd-, illetve hátsó lámpák adják a megfelelő körítést. A Genesis egyértelműen meghatározó jelenség az úton, de határozottsága szerencsére nem megy át a másoktól megszokott, már-már gőgös stílusba.

Az utaskabinban is jelentőségteljes előrelépést diagnosztizálhatunk, ugyanis az anyagok még finomabbak lettek, és a felszereltség is bőségesebb. Emellett a praktikumra ugyancsak ügyeltek a tervezők, s az előd utasterében fellelhető 23,2 liternyi tárolórekeszt az új modell 3,7 literrel licitálja túl. A formák egyébként visszafogottak és gusztusosak, a tetszetős matt fabetét és a letisztult vonalak egységes képet alkotnak.

 

Az újdonság 4990 mm hosszú, 1890 mm széles és 1480 mm magas, de a leglényegesebb a 3,0 méteres tengelytáv, amely sejteti, hogy elöl-hátul bőséges a helykínálat. A Genesis alapvetően hátsókerékhajtással érkezik, de opcionálisan a gyártó HTRAC összkerékhajtási rendszerével is kérhető lesz.

A motorkínálat piactól függ. Az alapot egy háromliteres, 257 lóerős V6-os szívó benzines jelenti 303 Nm-rel, míg a következő lépcsőfok már 3,3 literes lökettérfogatot és 282 lóerőt, valamint 347 Nm-t takar. A Hyundai kínálja a Genesist 3,8 literes V6-ossal is, amely immár 315 lóerőt és 397 Nm-t tesz le az útra, míg a csúcsot a minden bizonnyal nagyon finom ötliteres V8-as jelenti 425 lóerővel és 519 Nm-rel. Minden erőforráshoz nyolcfokozatú automata váltó párosul, ennek megfelelően mind fogyasztás, mind a kulturáltság terén tisztességes produkcióra van kilátás.

A dinamikát illetően sem lehet okunk a panaszra, hiszen már az alapmotorral is 8,6 szekundum alatt futja meg a Genesis a 0-100-as sprintet és akár 230 km/h-ig is gyorsulhat, míg a 3,3 literes verzió már 7,2 másodperc alatt ér fel 100 km/h-ra, a 3,8 literes pedig 6,5 szekundum alatt képes a mutatványra. A nyolchengeres természetesen a leggyorsabb a maga 5,4 másodperces sprintjével, míg csúcssebessége elektromosan limitált 240 km/h.

 

Technikai fronton pedig olyan csemegéket vonultat fel a Genesis, mint a nagy szilárdságú acélok használata, a multilink hátsó felfüggesztés, vagy a térdlégzsák a sofőr oldalán. Biztonsági rendszereknek sincs híján az autó, sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens, sávtartó segéd, hátsó forgalomfigyelő és intelligens parkolórendszer foglaltatik a csomagban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.