A Bugatti legendáinak neveivel fémjelzett széria harmadik tagja – a Jean Bugatti, és a Jean-Pierre Wimille után – a dubaji autószalonon mutatkozik majd be, ezzel pedig a gyáriak által tervezett hat különkiadás felét már megismerhette a közönség.
Ebből a verzióból ugyanúgy három darab készül majd, mint az előző kettőből, és ugyanúgy körülbelül 600 millió forintos kezdőárral indul, mely még nem tartalmaz semmiféle adót. Az autó a Meo Constantini nevet egyébként a cégalapító Ettore Bugatti jó barátjáról kapta, aki hosszú éveken át vezette a cég versenyistállóját, és a Type 35-tel kétszer is megnyerte a Targa Floriót, így igazán megérdemli, hogy ez a speciális kiadás a nevét viselje.
A különleges négykerekű stílusa így tehát nem meglepő módon a Bugatti legendás versenyautójára hajaz, valamint a Targa Florio versenypálya vonalvezetése is több helyen fellelhető, mind kívül, mind belül. A kék szín, melyet az autó visel, visszanyúlik a klasszikus francia versenyautókhoz, melyek szintén hasonló festésben pompáztak. Belül természetesen óriási luxusra számíthatunk, melyet a szóban forgó négykerekű csoda esetében különleges, kézzel varrott, kék és bézs színvilágú bőrkárpitozás, valamint szénszálas díszítőelemek tesznek teljessé.
Az ülés háttámlájában egyébként a névadó aláírása masszírozza a tarkónkat, melyet nagy gondossággal hímeztek fel a Bugatti szakemberei. Az autó motorjához természetesen ebben az esetben sem nyúltak hozzá, így ugyanaz a jól ismert W16-os nyolcliteres, négyturbós erőforrás található meg, mely 1200 lóerőt és 1500 Nm nyomatékot présel ki magából. Ez képessé teszi a roadstert arra, hogy 2,6 másodperc alatt 100 km/h-s sebességre katapultáljon, és meg se álljon 408 km/h-ig.
Valószínűleg nem véletlen, hogy éppen a Közel-Keleten megrendezett autószalonon mutatkozik be a különleges kiadás, hiszen a márka vásárlóinak zöme onnan érkezik, így nem látunk sok esélyt arra, hogy valaha is láthatnánk az autót hazai forgalomban. Minden kétséget kizáróan lélegzetelállító a Bugatti újdonsága, azonban egyre nagyobb az elvárás a gyártóval szemben egy alapjaiban új modell elkészítése iránt, melyet, úgy látszik, egyelőre nem igazán vesznek komolyan.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!