Jövőre Juke-konkurenst mutat be a SsangYong

A SsangYong nem tétlenkedik, és elárulták, hogy Genfben új szériagyártású modellel fognak előrukkolni.

Kenéz Tibor
2013. 11. 30. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem is akármilyen terepesről van szó, hanem a Nissan Juke ellenfelének szánt apróságról, mely belsős információk szerint a gyártó által az elmúlt időkben kiadott számos tanulmány közül leginkább az X100 jelzésűre fog hajazni. A Mahindrával – amely cég egyébként a dél-koreai gyár résztulajdonosává vált – közösen kifejlesztett új platformra épülő újdonság az Egyesült Királyságban is kapható lesz, ahol a vezetők az eladások megduplázódását várják tőle, így 2000 autót szeretnének értékesíteni egy évben.

A vásárlók két új erőforrás közül is választhatnak majd, melyek mindkét esetben 1,6 literesek, de míg az egyik benzines, addig a másik dízel lesz. „Ez egy nagyszabású autó számunkra, mely új időszámítást jelent a gyár számára, hiszen különösen jó árú négykerekűvel léphetünk a crossoverek egyre növekvő piacára” – mondta Steve Grey, a márka Egyesült Királyság-beli marketingigazgatója. „Mi mindig is az olcsóbb dél-koreai gyártó leszünk, de azt hiszem, ezt kihasználhatjuk, ha megfizethető és minőségi autókat tudunk nyújtani, mert úgy látjuk, hogy sok vásárló számára ez tökéletes megoldás, és a jövőben talán még többen választják majd a SsangYongot.”

A gyáriak arról is beszéltek, hogy mi lehet a következő nagy dobásuk a számukra releváns 4×4, SUV és MPV piacokon. Grey úr azt is elárulta, hogy a következő projekt egy az X100-nál is kisebb autó lehet majd. „Ez az, amire a piacnak szüksége van, és úgy gondoljuk, képesek vagyunk olyan autót teremteni, mellyel újabb vásárlókat állíthatunk magunk mellé.”

A SsangYong tehát újabb erőbedobással halad a sikerek felé. Hogy mennyire szeretnének fejlődni, azt már a Korandóval is bebizonyították számunkra, így alig várjuk az újabb modelleket, melyeket górcső alá vehetünk a jövőben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.