Raliban is rajthoz áll a Toyota sportgépe, a GT86

A japánok a raliba is beszállnának a hátsókerék-meghajtású kupéval, a Toyota GT86-tal.

Csizsek Ádám
2013. 11. 13. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze nem a WRC-ben is induló, gyári csapatról van szó, hanem a versenyzők által megvásárolható, felkészített versenyautóról. A hír a Toyota Motorsport GmbH garázsából származik: a japánok sportrészlege GT86 CS-R3 néven építi meg hamarosan raliautóját, amelyet a későbbiekben bármely csapat megvásárolhat. A névből eredendően az újdonság az R3-as szabályoknak maradéktalanul meg fog felelni, s 2015-ös szezonban már rajthoz is állhatnak az első példányok.

A pontos részletekről és a költségekről egyelőre még nem szól a fáma, de az elkövetkező hónapokban minden fontos információt közzétesz a gyártó a versenyre felkészített példánnyal kapcsolatosan. Persze minden nem maradhatott titokban, ennek megfelelően ismert tény, hogy a GT86 CS-R3 nyomatékát hatfokozatú, szekvenciális váltómű továbbítja a hátsó kerekek felé korlátozott zárású differenciálművön keresztül. A fékek tekintetében ugyancsak nagy teljesítményű rendszerre kell számítanunk.

 

A motor teljesítménye egyelőre nem ismert, de a Toyota elhintette, hogy az erőforrás is módosítva lesz annak érdekében, hogy „a szabályokban foglalt lehetőségek maximálisan kihasználásra kerüljenek”. „A GT86 CS-R3 markáns és potens jelenség lesz a raliversenyek szakaszain, ráadásul a hátsókerékhajtástól azt várjuk, hogy a versenyzők látványos akciókkal kápráztassák el a nézőket, s maguk is örömet leljenek benne” – mondta Nico Ehlert, a Customer Motorsport vezető mérnöke.

Ehlert hozzátette, hogy a Toyota mindenképpen egy nagyon megbízható, nagy teljesítményű versenyautót szeretne a vásárlók kezébe adni, s természetesen az ehhez szükséges alkatrész-, valamint információellátás is adott lesz. A GT86 CS-R3 a FIA szabályainak megfelelve a WRC, azaz a rali-világbajnokság futamain is rajthoz állhat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.