Turbókorszak és új Civic Type R a Hondánál

Noha a japán autógyártók mindeddig kiálltak a szívómotorok mellett, úgy tűnik, a Honda turbósít.

Csizsek Ádám
2013. 11. 22. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A teljes egészében új motorpaletta alsó lépcsőfokát az ezres, háromhengeres VTEC Turbo jelenti majd, a következő a sorban a 1,5 literes, négyhengeres egység lesz, a csúcs pedig a kétliteres, négyhengeres erőforrás.

„A változó szelepvezérlési technológia, a Honda egyedülálló VTEC rendszere a közvetlen befecskendezéssel és a turbófeltöltéssel együtt nagyon hatékony égési folyamatot eredményez, amely mellett a csökkentett súrlódási ellenállás kategóriavezető technológiát teremtett mind teljesítményben, mind kibocsátásban, miközben a lökettérfogat csökkent” – áll a Honda közleményében. Az új motorokat globális modellekben szeretné használni a gyártó.

Elsőként az új motorcsalád legnagyobb tagja, a kétliteres verzió mutatkozik be, méghozzá a Honda Civic Type R lemezei alatt, amely már szinte gyártáskész állapotban van. Legutóbb már semmiféle maszkolást nem viselt a sportmodell, csupán mattfekete ruházata próbálta rejteni az idomokat valamelyest. A találgatásoknak pedig ezennel vége, hiszen kiderült, hogy a CTR 280 lóerővel áll a startvonalhoz. A Honda célja nem más, mint a Nürburgring-Nordschleife leggyorsabb első kerekes autójának járó cím elhódítása.

A cím jelenlegi birtokosa a 265 lóerős Renault Mégane RS 265 Trophy 8:07,97-es idővel. A Civic Type R akár a Nürburgring leggyorsabb Hondájává is válhat, ehhez azonban már az NSX-R 7:56,23-es köridejét kell megjavítania.

A mérnökök a motoron túl természetesen alaposan átdolgozták a futóművet, nagyobb a nyomtáv is, méretes Brembo fékek pislognak a 19 hüvelykes könnyűfém felnik mögött, és természetesen az elektronikus vezetői segédek sora sem maradt ki.

A Honda nagy figyelmet fordított az aerodinamikára és a sportos küllemre. Utóbbiért hangsúlyosabb kerékjáratok, új lökhárítók és hátsó légterelő felel, s persze a négy méretes kipufogóvég is jelzi a CTR rangját. „Maga az autó és a karaktere is fantasztikus. Vezetés közben lenyűgözött az ereje, a nyomatéka, ahogy minden beállítás is. Nagyon pontos a kocsi eleje, és gyorsan reagál. Az autó minden porcikájában érezni lehet a Type R-vonal génjeit” – monta Gabriele Tarquini, a Honda WTCC-pilótája.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.