Autógyárat nyit Brazíliában a BMW

A márka meghatározó pozíciót vívott ki magának világszinten a prémiumszegmensben, s még tovább nőne.

Csizsek Ádám
2013. 12. 19. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalos környezetben jelentette be a BMW-csoport, hogy mintegy 200 millió eurós összeget fektetnek a Brazíliában, a Santa Catarina állambeli Araquari mellett felépülő üzembe. A ceremónián Michel Temer, Brazília miniszterelnöke is részt vett.

A munkálatok előrehaladtával már a gyártás indulását sem fedi homály, egészen pontosan 2014 őszén indulna be a termelés a brazil sorokon. A BMW érdeme lesz, hogy elsőként gyárt majd globális autót Dél-Amerikában.

Éves szinten mintegy harmincezer példány hagyja el az üzem kapuit, a tervek szerint ötajtós 1-es, szedán 3-as, X1 és X3 terepjáró, illetve Mini Countryman épül majd Brazíliában a tervek szerint. A gyáron belül karosszériarészleget, fényező- és összeszerelő sorokat alakítanak ki, és közvetlenül mintegy 1300 munkahely létesül, nem beszélve a gyárat ellátó beszállítói rendszerről.

„A mai napon lerakjuk a BMW-csoport első dél-amerikai gyárának alapkövét. Az új brazil üzem nagyon fontos szerepet fog játszani a nemzetközi gyárhálózatunkban, és jelentősen hozzájárul a csoport profitképességéhez és a kiegyensúlyozott globális növekedéshez. Stratégiai elvünk szerint a termelés követi a piacot – korábban már bizonyítást nyert ennek sikeressége az Egyesült Államokban, Kínában, s most Brazílián van a sor mint fontos jövőbeli piacon” – mondta Harald Krüger, a BMW AG vezetői testületének tagja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.