Az USA szerint még 2040-ben is benzint tankolunk

Az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma szerint még legalább harminc évig a benzin áll az első helyen.

Szabó Péter
2013. 12. 27. 7:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfrissebb tanulmányok szerint az USA területén 2040-re a mai 82-ről csupán 78 százalékra csökken a benzinhajtású járművek száma. Ezt óriási hatékonyságfejlődés kíséri, legalábbis a számítások szerint a jelenlegi 11 liter körüli átlagfogyasztás 27 év múlva 6,3 literre csökken a tengerentúlon. A jövőben az amerikai lakosok átlagosan 30 százalékkal többet fognak autózni – ennek ellenére a benzin iránti kereslet 4 százalékkal csökkenhet.

A hibridekről borúlátóan nyilatkozik a jelentés: a piac mindössze 5 százalékát teszik majd ki a benzines-elektromos jószágok, ami mindössze 2 százalékpontos fejlődést jelent a jelenlegi helyzethez képest. A dízel odaát duplázni fog: kettőről négy százalékos arányra emelkedve, igaz más tanulmányok a gázolajmotorokat a károsanyag-kibocsátásukra hivatkozva addigra a múlttal teszik egyenlővé. A teljesen elektromos autóknak és a hálózatról tölthető hibrideknek mindössze 2 százalékos piaci részt szántak a jövőmondók.

A legérdekesebb az a tény, hogy egyre mérsékeltebb emelkedést jósolnak az üzemanyagok árában. Miközben néhány korábbi tanulmány 5, valamint 4,4 dolláros gallononkénti árat emlegetett, a jelenlegi már csak 3,9-et jósol, ami annyira nincs is távol a jelenlegi 3 dollártól. Hazánkra kivetítve ez azt jelentené, hogy 2040-ben 520 forintért tankoljuk majd a benzin literjét – nem is akkora botorság tehát beruházni egy szépen gurgulázó V8-asba, amíg van lehetőségünk erre.

Önök szerint így alakul majd nálunk is a jövő? Vagy addigra Európa nagyvárosaiban már csak elektromos járművekkel furikázhatunk? Lesz még új dízelmotor 2040-ben?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.