Hallottunk már olyan híreket, mely szerint a 2017 környékén érkező sportautó hibrid hajtásláncot kaphat, ami talán nem is lenne olyan meglepő, ismerve a gyártó képességeit az elektromos autózás terén. Nem mellesleg a Nissan is bejelentette már, hogy a következő generációs GT-R is villanymotorokkal kiegészülve fog érkezni. Most az Autoblog.com csapata szerzett tudomást értékes információkról, méghozzá egyenesen egy Toyota által tartott bemutató alkalmával.
A gyártó emberei – persze nem a bemutató hivatalos keretein belül – nem túl rejtélyesen szólva egyenesen azt állították, hogy a januárban esedékes Detroiti Autószalonon sokkolni fogják a közönséget, méghozzá egy Supra tanulmányautóval, ami az előfutára lesz a közelgő szériagyártású verziónak. A hamarosan esedékes autószalonon amellett, hogy fényt deríthetünk majd ennek az információnak az igazságtartalmára, az is kiderülhet, hogy a következő Suprának lesz-e köze a BMW-vel közösen tervezett sportautó-platformhoz.
Illetve, ha valóban közös alapokra épül majd egy jövőbeni propelleres modellel, akkor rövidesen arra is fény derülhet, hogy mennyiben egyezik majd meg a két autó. Mi már nagyon várjuk az újévet, és ha valóban az új Suprát köszönthetjük majd januárban – még ha csak tanulmány fázisban is –, akkor biztosan jól indul majd 2014 is. Attól kezdve már csak azért kell szorítanunk majd, hogy a Nissanhoz hasonlóan a Toyota is forgalmazza majd új sportautóját hazánkban is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!