Dízel és hibrid jöhet az új Ford Mustangból

A múlt héten debütált, globális forgalmazásra tervezett Ford Mustang körül, úgy látszik, nem áll meg az élet.

Kenéz Tibor
2013. 12. 10. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most a gyártó globális erőforrásokért felelős igazgatója, Bob Fascetti fedett fel pár titkot a jövőbeli tervekkel kapcsolatban. Most, hogy az új generáció a világ nagy részén elérhető lesz, a Fordnak jobban oda kell figyelnie majd az egyre szigorodó üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási normákra. Mint tudjuk, a sportkupé kezdetben három benzines erőforrással lesz elérhető: egy 3,7 literes V6-ossal, egy 2,3 literes négyhengeres EcoBoosttal, valamint az elmaradhatatlan V8-assal, mely ebben az esetben ötliteres hengerűrtartalommal rendelkezik.

Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi generáció életében nem lesz vége a sornak a három előbb említett erőforrással. Hogy a gyártó teljesíteni tudja a fent említett normákat, a későbbiekben takarékosabb motorok piacra dobását tervezik. Erről a témáról is szót ejtett Fascetti úr a leleplezéskor. Elmondása szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben akár egy dízel, hibrid, vagy teljesen elektromos Mustang is megjelenhet a piacon, ami, valljuk be őszintén, elég ijesztően hangzik ezzel az autóval kapcsolatban.

A másik lehetséges módja a károsanyag-kibocsátás csökkentésének a hamarosan megjelenő kilenc- vagy tízsebességes automata váltó beszerelése a négykerekűbe, mely a most használt hatsebességest fogja felváltani a jövőben, azonban hogy pontosan mikor, arról még nem szól a fáma. Ahogyan arról sem, hogy a jelenlegi erőforrások hogyan teljesítenek a fogyasztás terén. Abban azért biztosak lehetünk, hogy minden eddigi Mustangnál takarékosabb hármashoz lehet majd szerencsénk, legalábbis ami a gyári átlagokat illeti.

A sportautó körül tehát továbbra is nagy a felhajtás, ami nem csoda, hiszen a nagyközönség óriási üdvrivalgással fogadta az új generációt. Mi sem tagadjuk, alig várjuk, hogy végre biztossá váljon a hazai forgalmazás és megkaparinthassunk egy példányt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.