Heten az emeleten – Skoda SUV a láthatáron

Az újdonságot hivatalosan Winfried Vahland, a márka vezetője jelentette be.

Balázs András
2013. 12. 22. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Skoda mellett döntők egyre szélesebb palettából választhatnak számukra megfelelő modellt. A Yeti mellett rögtön egy kategóriával feljebb, a VW CrossBlue tanulmány szériaváltozatának testvéreként érkezik a kínálatba az újdonság. A típus neve egyelőre még ismeretlen. A már jól ismert MQB platformot használva, a márka aktuális motorkínálatára épülve készül majd a modell. A testes SUV hasonlóan a konszern újdonságaihoz, alacsony össztömeggel fog rendelkezni a konkurensek tükrében.

Ahogy a VW tanulmány, úgy a Škoda SUV is választható lesz opcionálisan 7 üléssel is, amely különösen csábíthatja a nagyobb családosokat is. Akik pedig a négy kerék meghajtására is szavaznának, azok opcionálisan összkerékhajtással is rendelhetik majd a modellt. A motorok a már jól ismert VW konszern négyhengeresei lesznek, 1,6-2 literes turbódízelek és benzinesek. A hibrid variánsban a 190 lóerőt tudó TDI mellé 54 lovas villanymotor került előre, illetve egy 114 lóerős hátra. A váltásokat dupla kuplungos DSG automata végzi, s akár teljesen elektromos összkerékhajtás is rendelkezésre állhat az igényeknek megfelelően.

 

A konnektorról is tölthető akkumulátorok 9,8 kWh-s kapacitással bírnak, tele töltéssel pedig 22,5 km megtételére képes velük a VW CrossBlue, a teljes hatótávolság pedig a gyártó ígérete szerint ezzel a hajtáslánccal 1024 km-re nyúlik. A combos dízel-elektromos hajtáslánc 7,5 szekundum körüli 0–100-as sprintre képes, a végsebesség pedig 204 km/h, de csupán a villanymotorokkal is képes az autó 121 km/h elérésére, azonban efölött már szükséges a TDI beindítása.

A kategóriában remekül szerepelő Kia Sorento és Hyundai Santa Fe most igazi „nyugati” konkurenciát fog kapni, rögtön duplikálva, a VW-től is és a Skodától is. Ami pedig a formatervet illeti, lesz mitől tartaniuk a dél-koreaiaknak, hiszen a márka vezető formatervezője, Josef Kaban szerint „a nagyobb Skodák az új SUV-hez hasonlóan merészebb, provokatívabb stílussal fognak rendelkezni, melyek némileg eltérnek majd a fő irányvonaltól.” A misztikus megfogalmazás legkésőbb 2016-ban értelmet nyer, ekkor fog ugyanis lehullani a lepel az újdonságról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.