Ahogy az várható volt, az azonos alapokkal megáldott, és lényegében kizárólag a karosszériák tekintetében különböző M3 (4 ajtós szedán) és M4 (2 ajtós kupé) típusokat egyszerre leplezték le a müncheniek, melyekben igyekeznek összekötni a mindennapok és a versenypályák világát. A hagyományos 3-as és 4-es sorozattal összehasonlítva itt nem csupán mélyebbekre húzott lökhárítókról, küszöbökről vagy műdiffúzorokról van szó: a tudományosan optimalizált aerodinamika mellett például széles körben alkalmazott karbon alkatrészeket találunk.
Az M3 kupé teteje eddig is karbonból készült, ám mostantól a súlypont lejjebb szorítása érdekében a szedán kivitelé is szénszálas anyagból lesz. Nem csak a vizuális sportosságról gondoskodik az első légterelő sem, hanem a jármű aljának sík burkolatával, valamint a határozott – az M3 Limousine esetében Gurney típusú, az BMW M4 Coupé hátulján pedig integrált peremként kialakított – hátsó légterelővel együtt hatékonyan mérséklik az első és a hátsó tengelyre ható nem kívánt emelőerőket.
Az újdonságok légellenállási adata a leszorítóerő fokozása és a széles papucsok miatt 0,34-re romlott. Az alumínium motorháztető és első sárvédő ívek mellett karbon toronymerevítőkkel találkozhatunk, és a nemes anyag a hajtásláncban szintén visszaköszön: az M3/M4 szénszálas kardántengelyt kap, amely azon felül, hogy sokkal erősebb a réginél, egyrészes (nincs kardánkereszt), és 40 százalékkal könnyebb.
A lengőkarok, a függőcsap és a segédváz fejlett alumíniumkonstrukciója a kettős ágyazású rugóstaggal kialakított első felfüggesztéseken például mintegy öt kilogrammot takarít meg a hagyományos acélkonstrukciókhoz viszonyítva. Szintén jóval könnyebb a korábbi BMW M3 konstrukciójánál az új, ötkaros hátsó felfüggesztés. Minden lengőkar és függőcsap kovácsolt alumínium, összesen mintegy három kilogrammal csökkentve a kerékvezető elemek rugózatlan tömegét. A fogyókúra hatására a jármű üres tömege az M4 esetében alig 1,45 tonna, miközben a szedán változat is csak 23 kilóval többet nyom a mérlegen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!