Szupermodern technológia és hibridhajtás ide vagy oda, 362 lóerő kevés ahhoz, hogy megfelelhessen minden elvárásnak – a szuperautó-besoroláshoz manapság már vagy félezer tagot számláló ménes szükséges. Ezt tudja a BMW is, s a legfrissebb hírek szerint hosszú kihagyás után 2016-ra végre szériagyártásba küldik saját szuperautójukat, várhatóan M8 néven.
Minden adva van hozzá, úgyhogy kis túlzással csak le kellene emelni néhány hozzávalót a polcokról: a modell az i8-on alapulhat, vagyis a jövőbemutató formáról nem kell lemondanunk, csak a lemezek alatt nem elektromotorok, hanem egy 600 lóerős V8-as biturbós erőforrás gondoskodhat a lenyűgöző menetteljesítményről. A cfk-karosszéria 1,5 tonna alatti tömeget garantál, ami azt jelenti, hogy az M részleg által felkészítendő gép alig 3 szekundum alatt futhatja majd meg a 0–100-as sprintet, végsebessége pedig meghaladhatja a 320 km/h-t.
Ha már az i8 szóba került, érdemes szólni néhány szót a hibrid modell sikereiről: a gyártó már kiárusította a 2014-es kvótát, ami azt jelenti, hogy az exkluzív, jövőbemutató technológia igenis keresett a tehetős körökben – a pontos darabszámokról nem nyilatkoztak a BMW illetékesei. Az elektromos i3 is hasonló sikereknek örvend, a tesztvezetésre világszerte kígyóznak a sorok, rendelés esetén legalább hat hónapot kell várni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!