Ezúttal egy belső forrás állítja, már fejlesztik a következő generációt, s a Wankel-motor sem marad ki a repertoárból. Az elmúlt napokban épp Kogai Maszamicsi, a Mazda vezérigazgatója zárta ki a bolygódugattyús motorok alkalmazását, azonban mint kiderült, könnyen lehet, hogy csak a figyelem eltereléséről van szó. A hírek szerint a japánok javában dolgoznak az RX–8 utódján, amely a kor követelményeinek megfelelően hagyományos helyett hibrid hajtáslánccal érkezik majd.
A Mazda új sportautója tehát elektromos hajtású lehet, konnektoros töltési lehetőséggel, a hatótávolság problémáját hatótáv-kiterjesztő benzines erőforrással hidalnák át. Ez a benzinmotor pedig Wankel-motor lenne, amely valamicskét meg tudna őrizni az elődök szellemiségéből. A forrás még azt is rebesgeti, hogy az újdonság praktikumban kevesebbet fog nyújtani, hiszen mindösszesen két üléssel rendelkezhet a sporthibrid. A debütálásra még 2018 előtt sor kerülhet.
Nem ez az első eset, hogy a hatótáv-kiterjesztést Wankel-motorral oldják meg: az Audi az A1 E-tron lemezei alá épített be a villanymotorok mellé egy 20 lóerős, egytárcsás bolygóművest, amely az akkumulátorok merülését követően generátorral társulva szolgáltatja az áramot. Mi több, a Fiat ugyancsak hasonló megoldással állt elő az 500-as esetében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!