Ecclestone mindent megad, hogy elkerülje a börtönt

Bernie Ecclestone, a Forma–1 mindenható ura akár 10 évre is börtönbe kerülhet Németországban.

Csizsek Ádám
2014. 01. 27. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bernie Ecclestone, a Forma–1 mindenható ura akár 10 évre is börtönbe kerülhet Németországban, hiszen bizonyítást nyert, hogy megvesztegetésben vett részt. Az üzletember azonban nem adja ilyen könnyen magát, s óriási összeggel kerülné el a börtönt.

A Forma–1 urának ügyvédje, Sven Thomas ragaszkodik ahhoz, hogy Ecclestone a bíróságon vívja meg a csatát, ám ennek ellenére legutóbb már a per rendezését is lehetőségként említette. „Nem hiszem, hogy meg tudunk állapodni még az eljárás kezdete előtt” – nyilatkozta nemrégiben az ügyvéd. „A tárgyalások alatt mindig van lehetőség a megállapodásra, előttük viszont semmiképp” – tette hozzá.

A müncheni bíróság áprilisban tárgyalja a vesztegetéssel kapcsolatos ügyet, de a bíróság szóvivője is lehetséges kimenetelként említette a megállapodást a Daily Mailnek tett nyilatkozatában. A szóvivő elmondta, hogy a német jogi gyakorlatban lehetőség adódik a tárgyalások alatt megállítani az eljárást, ha a vádlott vállalja egy megállapított összeg kifizetését. Persze ehhez szükségeltetik a vádlott, az ügyész és a bíróság beleegyezése is, ilyenkor az összeg egy jótékony szervezethez vagy a kincstárhoz kerül.

A szakértők szerint a Forma–1 vezetői pozíciójából a kínos ügy miatt nemrégiben távozott milliárdos üzletembernek mintegy 300 millió eurójába kerülne a szabadság megváltása.

Noha szokatlan lehet, hogy a bíróság a büntetést pénzre váltaná, ez teljes mértékben elfogadott eljárás Németországban. „A bíró nehéz helyzetben van. 8,5 évre már bezárt valakit (Gerhard Gribkowskyt). Azt mondta, hogy amennyiben az ügyészek is rábólintanak, fontolóra veszi a megállapodást, de az ügyészek egyelőre még nem kérdezték erről” – mondta az Ecclestone-ügy kapcsán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.