Hagyjuk, hogy vezessenek? Az autózás jövője

A vezetés szerelmesei sokszor elborzadva figyelik a jövőben játszódó sci-fik önműködő, akár repülő autóit.

2014-ben ott tartunk, hogy a nagyobb autógyártók és hasonló vállalatok már mind dolgoznak a megoldáson, ami szépen lassan belátható távolságba kerül számunkra. Bár elég egyértelmű, azért tisztázzuk, hogy mi is az az autonóm, vagy önműködő kocsi. Abban az esetben beszélünk erről, amennyiben a jármű olyan mesterséges intelligenciával van ellátva, ami globális helymeghatározással és fedélzeti szenzoraival képes emberi közreműködés nélkül közlekedni. Legalábbis az egyesült államokbeli Nevadában létrehozott jogszabály így definiálta 2011-ben.

A tengerentúlon tehát már a törvényhozó szervek is elismerték, hogy ez a technológia előbb vagy utóbb utat fog törni magának. A 21. században egyre több olyan rendszer jelent meg az autókban, melyekre azt lehetne mondani, hogy bizonyos szinten már most képesek arra, hogy autónkat maguktól irányítsák. Gondoljunk csak a távolságtartó tempomatra, mely képes magától gyorsítani és lassítani négykerekűnket, sőt akár egészen álló helyzetig lefékezni azt. Eközben már megjelentek azok a sávtartó asszisztensek, melyek finom kormánymozdulatokkal képesek autópályán a kisebb, hosszan elnyújtott kanyarokat önállóan bevenni.

Ha csak ezt a két technológiát összekapcsoljuk, máris eljutunk oda, hogy négykerekűnk – elvileg – beavatkozás nélkül képes akár több kilométert is megtenni. Azt tehát megállapíthatjuk, hogy a legmodernebb radaros és kamerás technológiákkal rendelkező autók semmit nem hagynak figyelmen kívül a környezetükben, miközben a különböző rendszerek segítségével egyes helyzetekben már önállóan – sokszor a figyelmetlen sofőrnél hatékonyabban – is képesek helytállni. A végső megoldáshoz azonban hiányzik még a tökéletes összhang, melyet egyre több gyártó próbál megtalálni, egyre sikeresebben.

Természetesen ennek a feladatnak a megoldásához sem egy út vezet. Csak a kamerák és radarok használata közös mindegyik megoldásnál. A Volvo például egy felvezető autó mögé állítaná be – mintegy vonatként – a kényelmes utazásra vágyó sofőröket, akik útközben újságot olvashatnak, vagy készülhetnek a délelőtti találkozóra.

Ez persze arra predesztinálja a svédek autonóm autóit, hogy azok csak a nagyobb sztrádákon legyenek képesek végrehajtani a mutatványt. A BMW-nél is szinte készen van a projekt, már csak a hosszú tesztkilométerek várják az autókat. A Google már ezen is túl van, hiszen a fent említett nevadai törvényt kihasználva 2011 óta tesztelik autonóm járműveiket, és mostanáig több mint félmillió kilométert tettek meg velük biztonságosan. De a GM, a Ford és a Volkswagen is nagy erőkkel dolgozik a technológia kialakításán, sőt Elon Musk egyenesen azt állította, hogy három év múlva már nem kellünk majd a Teslák vezetéséhez.

Kezdjük talán a legkézenfekvőbbel: bizalmat szavaznak-e az emberek az önvezető járműveknek? A válasz nem könnyű, hiszen bár sokan vágynak rá, kérdéses, hogy amikor használatukra kerülne a sor, el mernék-e engedni a kormányt. Személy szerint az első alkalmakkal valószínűleg sokkal nagyobb figyelmet fordítanék az autómra, mintha én magam vezetném. Másrészt egy pár hetes használat után az emberek képesek lennének talán túlzottan is hozzászokni a jóhoz, ami persze nem lenne gond, hiszen ennek a rendszernek éppen az az egyik fő funkciója, hogy még komfortosabbá tegye az utazást. A bizalom kérdése érdekes a biztonság szempontjából is, mert a szakértők szerint a sofőr nélküli közlekedés egyik legfontosabb előnye a közúti balesetek radikális csökkenése lenne.

Ha a mostani rendszerbe próbálnánk behelyezni egy önjáró autót, azzal nem sokra mennénk, hiszen a statikus térképek és a kommunikáció hiánya miatt bizony több gondot okozna nekünk a jármű, mint hasznot. Arról persze nem is beszélve, hogy a számítógépek számára kiszámíthatatlan autóstársak reakciói is gondot okozhatnának az utakon. A legjobb megoldás tehát az lenne, ha az autonóm autók egy bizonyos központi forgalomirányítással kommunikálnának, melytől valós idejű adatokat kapnának az utakról, ezzel pedig hatékonyan tudnának dönteni az útvonalakat illetően. Ezzel pedig el lehetne kerülni a forgalmi dugókat a  nagyvárosokban.

A törvényhozás szempontjából is meg kell vizsgálni az ügyet, hiszen az amerikai példáktól eltérően Európában nem ennyire megengedőek a jogszabályok, sőt! Az 1968-as bécsi, közúti közlekedésről szóló egyezmény szó szerint kimondja: „Minden mozgó járműnek, illetőleg minden mozgó járműszerelvénynek legyen vezetője.” Ha ez nem lenne elég, a törvény azt is meghatározza, hogy a vezetőnek egy személynek kell lennie, ezzel megakadályozva azt a kiskaput, hogy vezetőként lehessen aposztrofálni egy gépezetet.

Az egyezmény szerint a vezetőnek rendelkeznie kell a tudással és az ismeretekkel, melyek a motoros jármű irányításához szükségesek. Annak a lehetősége tehát teljesen ki van zárva, hogy a jövőben jogosítvány nélkül is lehessen vezetőként aposztrofálni valakit. Ami még érdekes kérdés lehet, hogy ki viseli a felelősséget. Erre az esetre minden bizonnyal egy köztes megoldás fog születni, ami bizonyára kialakul majd, mire eljutunk odáig, hogy beülhessünk önjáró autónkba.

Azt tehát megállapíthatjuk, hogy egyelőre még a teljesség igénye nélkül is sok kérdés merül fel az autonóm járművekkel kapcsolatban, de kétségtelen, hogy amennyiben a megfelelő formában kerül megvalósításra a rendszer, úgy hatalmas előnyökkel járhat majd, mint a kényelem, és a balesetek számának csökkenése.

Az írás cikkünk kivonata. A teljes anyag ezen a linken érhető el.