Mesterhármassal zárta a Mini a Dakar ralit

A közel tízezer kilométeren át kígyózó, tizenhárom napos versenyben letaglózó fölénnyel vitte el a prímet a brit márka.

Szabó Péter
2014. 01. 21. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhárom szakaszból tizenegyet megnyerve harmadízben, mesterhármassal végzett az élen a Mini. Nani Roma most először győzött négy keréken a Dakar ralin, azonban már 2004-ben is felállhatott a dobogó legfelső fokára, amikor még Észak-Afrikában rendezték a futamot, a spanyol pilóta akkor motorkerékpárral diadalmaskodott. „Nagyon megkönnyebbültem, és természetesen hihetetlenül boldog vagyok – nyilatkozta. – Az volt a célom, hogy ne csak motorkerékpárral, hanem autóval is megnyerjem a Dakart. Az álmom idén valóra vált, és szeretném megköszönni az X-raid és a Mini csapat minden tagjának a kiváló munkát. Szeretnék továbbá köszönetet mondani Michel Périnnek is, aki ismét nagyszerű navigátorom volt.”

Roma, aki kilenc napon át vezette összetettben az idei versenyt, és két szakaszt is abszolút győzelemmel zárt, így jellemezte a Mini All4 Racinget: „Kitűnő autó, maximálisan megbízható, és hihetetlenül gyors volt az egész verseny alatt. Élmény volt vezetni! Óriási eredmény ez a Mininek; itt az ünneplés ideje!”

A 2014-es Dakar rali mind közül az egyik legkeményebb futam volt. A 9374 kilométer hosszú verseny Argentínából, Rosarióban rajtolt, és január 18-án, tizenhárom nappal a rajt után a Csendes-óceán partján, a chilei Valparaísóban ért véget. Közben az indulók átkeltek Bolívián, az Andok változatos tájain, és leküzdték az Atacama-sivatag forróságát. A versenyzőknek a legváltozatosabb időjárási körülményekkel és terepekkel kellett szembenézniük: az Andokban durva kavicsos szakaszok, az Atacama-sivatagban finom homok várta őket.

Az idei volt sorozatban a Mini harmadik Dakar-győzelme, amióta 2011-ben debütált a világ legkeményebb terepraliján. A John Cooper Works Countryman modell műszaki alapjaira épülő All4 Racing megbízhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tizenegy útnak induló versenyautó közül mindegyik átgurult a célvonalon Valparaísóban. Közülük hét az összetett tízben végzett. A második helyen Stéphane Peterhansel és Jean-Peul Cottret, a harmadikon Nasszer Al-Attijah és Lucas Cruz. A Monster Energy X-raid csapat pilótái, Orlando Terranova és Paulo Fiúza ötödikként, Krzysztof Holowczyc és Konsztantin Zsilcov hatodikként végzett.

Erejével, megbízhatóságával és hatékonyságával a Mini All4 Racing már a legelső, 2011-es indulásakor bizonyította létjogosultságát a versenyben, és már a második viadal meghozta számára az áttörést, amikor 2012-ben Peterhansel megnyerte vele a Dakart. Egy évvel később, 2013-ban a márka bebizonyította, hogy a győzelem nem egyszeri fellángolás volt: a francia pilóta ismét a dobogó legfelső fokára gurította fel a Minit.

A Dakaron idén is részt vettek magyarok: a Sebestyén Sándor – Bognár József – Ungvári Miklós alkotta autós trió a 47., a motoros Saghmeister Gábor az 53., Dési János pedig mögötte, az 54. helyen fejezte be a viadalt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.