Bár ha jobban megnézzük azt a két sejtelmes képet, melyet a Qoros közzétett, akkor könnyen beláthatjuk, hogy nem hazudtak, ám mivel a 3 Cross Hybrid gyakorlatilag a most gyártásba kerülő 3 Hatch verzió emelt hasmagasságú testvére, könnyedén átvertek minket a grafikák. Ráadásul nemrég Németországban a kombi modellt fotózták a forgalomban, így duplán átejtett a palánkon mindenkit a gyártó. Persze nem meglepő, hogy a Qoros inkább a nagyobb kereslettel rendelkező kompaktok kategóriájába lép be.
A kínai gyártó tehát nem kis fába vágta a fejszéjét, hiszen olyan ellenfelekkel lép ringbe, mint a Volkswagen Golf, az új Peugeot 308 vagy a Mazda 3. A 3 Sedan alapjaira épülő 4438 milliméter hosszú Hatch egyébként kupés sziluettjével egészen sportos látványt nyújt, s a nagy tengelytávnak köszönhetően átlagon felüli belső teret ígérnek a mérnökök. Az autó elejét igyekeztek úgy átrajzolni a formatervezők, hogy bár a márkára jellemző tulajdonságok megmaradjanak, könnyedén felismerhető legyen ebből a szögből a típus.
A belső értékek terén is igyekeztek minél kívánatosabbá tenni a kompaktot, méghozzá az alapáron járó nyolchüvelykes érintőképernyővel rendelkező Qoros MMH nevű multimédiás rendszerrel, melyhez a QorosQloud felhőalapú szolgáltatás is jár.
Sajnos az erőforrások terén nem érkezett meg a várva várt hibrid rendszer, így a Sedantól örökölt 1,6 literes szívó- és turbós változatát kérhetjük majd ehhez a modellhez. Az előbb említett variáns 126 lóerőt és 155 newtonmétert tud produkálni, az utóbbi 156 lóerővel és 210 newtonméterrel gazdálkodik. Mindkét erőforráshoz alapáron hatfokozatú kézi váltó jár, felár ellenében pedig dupla kuplungos automata és start-stop rendszer is elérhető.
A Qoros csangsui gyárában készülő újdonsággal tehát már kéttagúra nőtt a modellpaletta, mellyel a gyártó próbál betörni az európai piacra, eddig nem túl sok sikerrel. Ám ami késik, talán nem múlik, mi legalábbis kíváncsian várjuk, hogy a hazánkban egyelőre nem kapható márka mire viszi az öreg kontinensen.