A bécsi autószalonon bemutatkozó 4Drive utónévvel ellátott, állandó négykerék-hajtással rendelkező Leon ST kizárólag a konszern 1,6 literes, 105 lóerős, valamint a kétliteres, 150 lóerős dízeléhez elérhető. A Seat büszke, hogy az általa a világ egyik legkorszerűbb összkerékhajtási rendszereként aposztrofált 4Drive ötödik generációs Haldex-technikával készült. Normál körülmények között a tengelykapcsoló az első kerekek felé irányítja a motor felől érkező forgatónyomaték túlnyomó részét.
Amint azonban a rendszer ezen vonóerő-átadási képességeinek csökkenését érzékeli, a lamellakötegeket dugattyú préseli össze, s mindössze ezredmásodpercek alatt fokozatmentesen a hátsó tengelyre küldi a nyomatékot. Nem véletlenül választották a 4Drive rendszer társául a gázolajos motorokat, hiszen a Volkswagen-konszern dízeljei takarékosak és nyomatékosak egyben, mellyel dinamikusan tudják mozgatni a puttonyos Leont, aminek egyébként a csomagtere nem szenved hátrányt a négykerék-hajtás miatt, így továbbra is 587 literes.
A kétliteres, 150 lóerős erőforrás például 8,7 másodperc alatt katapultálja a sportos kiállású kombit 100 km/h-ra. A 4Drive rendszer feláráról egyelőre nem tudni, ám azt közzétette a gyártó, hogy a kisebbik motorral Reference és Style, míg a nagyobbikkal Style és FR felszereltségi szinteken lesz elérhető, melyekkel már alapáron is sok extrát kapunk a Golf testvérmodelljéhez.
Akit tehát eddig csak az összkerékhajtási rendszer hiánya tántorított el az új Leon ST megvásárlásától, annak nem kell tovább várnia. Mi pedig igyekszünk majd vallatóra fogni az új 4Drive rendszert, hogy személyes tapasztalatokkal is szolgálhassunk Önöknek.