Versenypályán a Lexus sportautója, az RC F GT500

Agresszív kinézetű sportkupéval készül a Lexus a versenypályára.

Csizsek Ádám
2014. 01. 31. 6:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lexus RC F sokakat megihletett, ami nem csoda, hiszen szépséges formája mellé igazán igényes technikai tartalom társul. A japánok nem teketóriáztak, a sportkupé bemutatását követően nem sokkal a versenypályára szánt verzióról, RC F GT500-ról is lerántották a leplet.

Az újdonság ráadásul hamarosan rajtvonalhoz áll, hiszen a Super GT sorozat 2014-es szezonjában már bérelt helye van. A szakemberek meglehetősen agresszív külsőt varázsoltak a versenygépnek, amely kiváltképp széles és tetszetős látványt nyújt. A jellegzetes összképet első légterelő, szénszál-erősítésű anyagból formált hátsó traktus és méretes hűtőnyílások teszik teljessé. Természetesen az impozáns hátsó légterelő és a masszív diffúzor is része a csomagnak.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy milyen motor hajtja majd a versenyautót, könnyen lehet, hogy a szériában 450 lóerőt és 518 newtonmétert tudó ötliteres V8-as átdolgozott verzióját építették be a héj alá. A Super GT szezonja április 6-án indul, addig a hiányzó információkat minden bizonnyal megosztja a médiával a Lexus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.