A most nyilvánosságra került kémfotón már szinte leplezetlenül kelleti magát Németország utcáin a Boxster, és látszik rajta, hogy nem fogja vissza magát. A gyengébb verzióktól egyértelműen megkülönböztetik a GTS-eket az új, még sportosabb lökhárítók, illetve a 911 Carrera S-től örökölt, 20 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák. Az újdonságok – amelyek az áprilisi pekingi autószalonon fognak bemutatkozni – az S változatokhoz képest természetesen nem csak a külcsín tekintetében fognak eltérni.
Tavaly egy Amerikai Egyesült Államokban rendezett, értékesítőknek tartott konferencián már kiderült az is, hogy az eddigi csúcsmodellekhez képest 15 lóerővel fognak gyarapodni a GTS betűhármassal ellátott példányok. A Cayman esetében így 340, a Boxsterében 330 lóerőről beszélhetünk. Alaphelyzetben kézi váltóval találkozhatunk majd a sportautókban, de természetesen felár ellenében a méltán híres PDK automatával is felszerelhetjük jövőbeli kedvencünket. A Porsche aktív felfüggesztése alapáron jár majd az autókhoz.
A Boxster GTS-hez nagyságrendileg 21 millió, a Cayman legerősebb verziójához pedig 23 millió forintért juthatunk majd hozzá, s ez valószínűleg már olyan felszereléseket tartalmaz majd, amelyek a listaáron hozzávetőlegesen 2 millió forinttal olcsóbb S típusokban felárasak. A Porsche legkisebb sportautóinak mérgesebb változatait bizonyára már sokan várják, és bízunk benne, hogy mi is tudunk majd szolgálni személyes beszámolóval a genfi vagy pekingi bemutatkozást követően forgalomba kerülő újdonságokról.