A BMW által felvonultatott innováció megkérdőjelezhetetlen, ráadásul a bajorok modelloffenzívája is soha nem látott méreteket ölt, mégis megfontoltan igyekeznek előre haladni. Jelen pillanatban tehát a BMW nem tervezi hárommodellesre bővíteni az i divízió modellpalettáját, ám mindez csak addig él, amíg a vásárlói részről megfogalmazott igények, illetve a BMW döntéshozói ezek alapján nem kívánnak újabb villanyautót.
A bajorok immáron 2 milliárd eurót invesztáltak a jövőbe mutató típusok fejlesztésébe, aminek gyümölcse a 11 000-et túllépő megrendelési szám. Ennyien szeretnének i3-at, ráadásul a kompakt villanyautó még csak novembertől elérhető. Persze a müncheni alakulat már a szabadalmi hivatalban lecsapott az i9 névre is, a BMW vezérkarának tagja szerint még nincs tervben az újabb modell flottába állítása.
„Szükségünk van a piac igényére ahhoz, hogy fejlesszünk” – mondta Harald Krueger a Reuters hírügynökségnek. Emellett hozzátette, hogy az i3 gyártását sem tervezik Kínába költöztetni, hiszen az infrastruktúra odaát még nem éri el a szükséges színvonalat.