2020-ban százezer elektromos autót adna el a BMW

A gyártó elektromos irányvonalának képviselői igen nagy sikernek örvendenek.

Kenéz Tibor
2014. 03. 21. 16:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A müncheni székhelyű gyártó tehát elégedett lehet az i széria iránti kereslettel, s az előrejelzések alapján a nem olyan távoli jövőben akár meg is sokszorozódhat a kereslet. Norbert Reithofer, a BMW AG menedzsmentjének vezetője azt nyilatkozta, hogy 2020-ra könnyedén 100 ezerre nőhet az egy évben eladott elektromos BMW-k száma. Ez persze még mindig semmi a Tesla nagyvonalú, 500 ezres becsléséhez képest, de a 2013-ban eladott összesen 20 ezer konnektorról tölthető hibrid ellenében már impozáns.

Reithofer azt is elmondta, hogy 2018-ig nagy iramban növekedni fog a kereslet, s a márka 2020-ban érheti el a kívánt, hat számjegyű eladásokat. Arról is beszélt, hogy bizony a külső nyomás hatással van a gyártóra, hiszen ahhoz, hogy meg tudjanak majd felelni az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normáknak, mindenképpen el kell érniük a 100 ezres álomhatárt a konnektoros elektromos autók gyártásában.

Ezek a villanyos járművek persze csak egy részét képezik a BMW károsanyagkibocsátás-csökkentő stratégiájának. A napokban tartott sajtóeseményen – amelyen Vajda János kollégánk is részt vett – Norbert Reithofer így nyilatkozott: „A vásárlói igények az i3-mal kapcsolatban meghaladták az elképzeléseinket. Hisszük, hogy a teljesen elektromosan működő, zéró károsanyag-kibocsátású hajtásláncok a jövő megoldásai a sűrűbben lakott területeken és a nagyvárosokban. Az akkumulátortechnológia fejlesztésén továbbra is dolgozunk. Az emissziómentes hosszú távú autózáson dolgozunk, melynél nagy lehetőség rejlik az elektromos gépkocsik üzemanyagcellás változatában.”

Arról nem beszélt a vezető, hogy utóbbi technológia 2020-ra hol fog tartani, de a Daimlerrel és a Nissan–Renault-csoporttal való együttműködésből 2017-re megszülethet az első megfizethető üzemanyagcellás elektromos autó, mellyel nagyot dobbanthatnak a piacon. A BMW tervei tehát, úgy tűnik, beváltak, és megérte hosszú éveket dolgozniuk az i szérián.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.