Nem nehéz belátni, hogy egy modell egy országban való forgalmazása burkoltan a márka totális bedöntését jelenti, lényegében csupán a márkanevet nem ölik meg. Noha az előbbi lépés kapcsán lassú agóniát vizionáltunk korábban, az olaszok legutóbb ismertetett terveinek tudatában már sokkal inkább gyors leépítésről beszélhetünk. A friss jelentések szerint a Fiat Chrysler Automobiles vezére, Sergio Marchionne már két éven belül lezavarná a komplett folyamatot, azaz az Ypsilonon kívül a többi Lancia modellt már 2016 végéig kivezetné az autópiacról.
Persze mindezen nincs mit csodálkozni, Olaszországon kívül alig vásárolnak az egykor sokak által kedvelt márka portékájából, a döntés tehát racionálisnak mondható. Az olasz konszern sokkal inkább az Alfa Romeóra összpontosítana, amelyben a vezetőség még lát fantáziát. Ebben az ügyben viszont legalább olyan hamar szükséges cselekedni, mint a Lancia elkaszálásában, hiszen az Alfa Romeo is egyre jobban feledésbe merül az új modellek híján, miközben a régebbi, még kapható típusok szinte esélytelenül próbálják felvenni a harcot a technikailag fényévekre lévő konkurenciával.
A szenvedélyes márka mellett a Maseratira és a Jeepre is több figyelmet fordítana Marchionne, ami a Lancia miatt felszabaduló erőforrásokat kihasználva kivitelezhető is lesz. Csak hogy szemléltessük a Lancia sajnálatos haldoklását, az eladási számokat tudjuk példaként felhozni: a raliban egykoron sikeres márka az utóbbi évben 20 százalékos zuhanást szenvedett el, még úgy is, hogy megjelentek a Chryslertől átemelt modellek a kínálatban.
2016-tól azonban mindösszesen az Ypsilont forgalmazza majd a gyártó: hamarosan búcsúzik a Delta, míg 2015-ben a Voyager is lelép az autópiac színpadáról. A Fiat a Lancia márkát a Chryslerhez köti, s 2018-ra mintegy 80 000 eladott modellt vár – ez egy nagy pofon Marchionne számára, aki 2010-ben még arról beszélt, hogy 2014-re 300 000 autót értékesít majd a Lancia. Hogy miért nem öli meg teljesen a Lanciát a Fiat? A válasz egyszerű: életben kell tartani a jól csengő márkanevet addig, amíg kiderül, hogy képes-e talpra állni az Alfa Romeo.