Erika néven jön a rózsaszín Mercedes különkiadás

Kétségtelen, hogy a Mercedes-Benz A-osztály soha sem volt annyira férfias, mint most.

Szabó Péter
2014. 05. 10. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az „Erika” keresztnevet viselő típus matt külső fényezését rózsaszín betétekkel dobták fel a tervezők, amelyekből a hűtőrácsra, a tükrökre, a felnikre, valamint a hátsó légterelőre is került. Belül a fekete elemekkel szintén a pink árnyalat képez kontrasztot. Szó, ami szó, nem éppen ez a szín az, amely az autózás témakörében a nagyközönség szívét megdobogtatná, de az ízléses és mértéktartó adagolás miatt az AMG tervezői tökéletesen házasították a maszkulin, vérmes autót a feminin vonásokkal.

A lemezek alatt egyébként minden változatlan maradt. Az A45 AMG a nemrég debütált, harmadik generációs A-osztály alapjaira épül. Az bizonyára senkit sem lep meg, hogy az Audi 340 és a BMW 320 lóereje ismeretében a csillagosok nem bízták a döntést a véletlenre és ennek eredményeképp 6000-es percenkénti fordulatszámon ébredő 360 lóerős csúcsteljesítménnyel büszkélkedhet majd 4,3 méter hosszú méregzsákjuk.

 

Ahogy az M135i xDrive és az RS3 esetében, úgy az A45 AMG-nél is (hétsebességes, duplakuplungos) automataváltóval és összkerékhajtással van dolgunk, amely az erő felét képes hátrafelé közvetíteni. Viszont kétségkívül becsülendő a tény, hogy a Mercedes-Benz sportrészlege mindössze két literből és négy hengerből hozta ki a 360 lóerőt, ami szériagyártásban, az Euro 6-os normák betartása mellett gyakorlatilag elképzelhetetlenül magas, 180 (!) lóerős literteljesítményt jelent.

A turbófeltöltő természetesen ezúttal is nélkülözhetetlen volt az említett teljesítménysűrűséghez, amihez egyébként már 2250-es fordulattól egészen 5000-ig 450 Nm-es nyomatékcsúcs társul. A kisebb erőforrást jobb súlyelosztással és a takarékos üzemmel indokolják a gyártó szakemberei: a legsportosabb A-osztály akár 6,9 liter benzinnel is elketyeg 100 km-en, ami azért becsülendő, mert 1,5 tonnáról és összkerékhajtásról van szó, nem is beszélve a temérdek éhes paripáról. A négyhengeres szerényebb muzsikáját kapcsolható szelepes megoldással fokozták a mérnökök. A végeredmény önmagáért beszél: 4,6 másodperces 0–100 km/h-s sprintidő s az elektronika által határolt 250 km/h-s végsebesség szerepel a katalógusban, de felárért, a Driver’s Package megrendelésével 280 km/h-ra emelkedhet a limit.

Emellett az A-osztály teljesen új első futóművet és kormányművet, valamint aktív differenciált kapott, míg a könyörtelen lassításról a szériában 18 (235/40), felárért pedig 19 colos (235/35) kerékgarnitúra mögé bújtatott, elöl-hátul belső hűtésű, lyuggatott tárcsákkal operáló fékrendszer gondoskodik. Természetesen a futómű hangolása kötelezően keményebb, de az első beszámolók alapján mindez nem ment a rugózási komfort kárára. A módosított geometria, így a szélesebb nyomtáv mellett az elektronikai segédek sem maradtak érintetlenül, az automataváltóhoz pedig rajtprogram is jár.

A méregzsák árairól még nincs információ, de az bizonyos, hogy az eddig csúcsmodellként 9,42 millióért kapható A250-nél jóval drágább lesz; a konkurensekből kiindulva 13,5-14 millió forintos árcédulára számíthatunk. A genfi premiernél mi is ott leszünk, így első kézből szállítjuk majd a legfontosabb új információkat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.