Nem kérdés, az olasz sportautógyártónál (is) a turbófeltöltő jelenti a közeljövőt, a hibrid és elektromos hajtásláncok inkább a későbbi jövőt jelentik majd. Mindenekelőtt egy igazán izgalmas modellre számíthatunk értesüléseink szerint, amely nem más, mint a 458 Spider Speciale, vagyis a V8-as középmotoros, nyitható tetejű sportautó radikális változata. Annyi bizonyos, hogy a végletekig finomhangolt jószág a világ egyik legélvezetesebb kocsija lesz – elég csak az egekig forgó 4,5 literes, 605 lóerős, versenykarakterrel megáldott V8-as szívómotorra gondolni, amelynek hangjára gondolva már itt, az irodai székben is kiráz a hideg.
Ha már 458, a márka szempontjából még fontosabb a rövidesen érkező ráncfelvarrás, amely a jelenlegi 4,5 literes, 570 lovas szívómotor távozását jelenti. Helyét a California T-ből – valamint az általunk is tesztelt Maserati Quattroportéból – ismerős 3,9 literes, V8-as, kétturbós erőforrás veszi át, ám míg a kistestvérben 560 lóerőt teljesít az egység, a 458T-ben egészen biztos, hogy legalább 600 tagot számlál majd a ménes.
A márka csúcsragadozójából, a LaFerrariból várhatóan érkezik egy legalább 1050 lóerős, versenypályás használatra szánt kivitel FXX néven, amelyből mindössze 30 példány születhet a tervek szerint. A különlegesség értékét, illetve árát elképzelni is nehéz.
Állítólag a rövidesen debütáló LaFerrari Spider sem lesz sokkal olcsóbb, a nyitható tetejű szuperautóból ugyanis mindössze 50 darabra számíthatunk. A szigorúan limitált darabszám azt jelenti, hogy a bennfentesek szerint akár kétszer drágább is lehet a Spider a hagyományos, zárt tetős verziónál.
Két éven belül érkezik a négyüléses, összkerékhajtású Ferrari FF ráncfelvarrt változata. A 6,3 literes V12-es motor marad, de teljesítményét 660-ról várhatóan körülbelül 700 lóerőre srófolják fel a gyáriak. A hibrid rendszer egyelőre a jövő zenéje marad, viszont nagy kereslet lenne egy V8-as turbós FF-re, így valószínűleg bekerül a kínálatba a 458-as turbómotorjával egy belépő verzió.
A szélvészgyors F12 esetében is marad még jó néhány évig a V12-es, amelynek teljesítménye még a jelenlegi 740 lóerőnél is nagyobb lesz – hogy mennyi potenciál van az egységben, azt a LaFerrariban produkált 800 lóerő mutatja.