Persze, hogy maradjon még izgalom, egyelőre csak Design Concept néven egy tanulmányautóról van szó, ami az utcán is használható szuperautó aerodinamikai megoldásait mutatja meg nekünk. A végleges verzió ugyanis csak jövőre érkezik, amivel az akkor éppen 20 éves F1 GTR-nek állítanak majd emléket, mely az 1995-ös GT-bajnokságban állt helyet. A speciális P1-et a McLaren különleges kiadások megalkotása érdekében életre hívott Special Operations részlege fejleszti, ahol 986 lóerő kicsiholását ígérték a 3,8 literes dupla turbós V8-asból és egy elektromotorból álló hajtásláncból.
A „hagyományos” P1-gyel szemben a GTR 8 centivel szélesebb első nyomtávot kapott, ami természetesen kiszélesített kerékjárati íveket és mind agresszivitásban, mind aerodinamikai tulajdonságaiban továbbfejlesztett első lökhárítót hozott magával. A külső tükröket meg kellett őrizni a legális utcai használat kedvéért – és persze a versenypályán sem jelentenek hátrányt –, ugyanakkor a kedvezőbb értékek elérése érdekében az A oszlopra helyezték fel őket.
Hátul sem maradt érintetlen az autó. A kötelező elemként megjelenő két hatalmas kipufogó és az óriási diffúzor mellett a normál verzió elektromosan mozgó hátsó szárnya helyett egy tiszteletet parancsoló, fix megoldást alkalmaztak a mérnökök. Utóbbi egyébként a zárt pályákon sokkal fontosabb aerodinamikai értékek javítását segíti elő, méghozzá azzal, hogy a bonyolult – emelésre és süllyesztésre szolgáló – mechanikai elemek elhagyásával sokkal simább és alacsonyabb hátsót tudtak varázsolni az autónak.
A P1 GTR Design Concept minden tekintetben lenyűgöző képet ad, amihez az agresszívabb külső elemek mellett a látványos és történelmi fényezés is hozzájárul. Reméljük, hogy a jövőre bemutatkozó, végleges verzión nem sokat változtatnak a mérnökök, habár elég ijesztő elképzelni, ahogy a hírek szerint 780 millió forintos árcédulát kapó GTR hátulról közelít felénk a belső sávban. Ettől persze már a modell ritkasága okán is vajmi kevés helyen kell majd félnie a közlekedőknek.