A kupé mellé kabriót is kerékre állítanak, a vip vásárlóknak pedig páncélozott verziót. A német prémiumhármas másik két tagja, az Audi és a BMW is kínál magas védelmet nyújtó variánst legnagyobb szedánjából. A Mercedes-Benz S Guard néven érkező, golyóálló verzió a hagyományost fél évvel követve Sindelfingenben készül fel a legveszélyesebb szituációkra. A kis sorozat ugyanott készül, ahol az üzemanyagcellás B osztályosok is életre keltek. Természetesen a VF 221 kódnéven futó Pullman vásárlói is kérhetnek különleges védelmet (5,3 tonnás össztömeget eredményezve), mellettük az E, a G és az M osztály részesülhet hasonló kezelésben – e modellek 9-es és 10-es szintű ballisztikai védelmet nyújtanak.
A szóban forgó S Guard egészen pontosan a VR6/VR7-es szabványnak felel meg, ami már a katonaság által használt kézifegyverek, kézigránátok és egyéb, hasonló erejű robbanótöltetek ellen is képes hatékony védelmet nyújtani. A szélvédő mintegy 10 centiméter vastag, és 135 kilogrammot nyom, az ajtókban és az utaskabin körül 5 centiméter vastagságú acéllemezek biztosítják a pajzsot. Az autót kizárólag S 600-ként rendelhetik meg a vevők, ami a plusztömeg miatt érhető is. A különleges védelem felára nagyjából 60 millió forint.
Közben kiszivárogtak a Pullman verzió szabadalmi dokumentumai is, amelyeket illetően természetesen a küllem számít legérdekesebbnek. Ahogy korábban várható is volt, a modell egy alaposan megnyújtott S képében jelenik meg, s nagyjából 6,4 méteres hosszt ér el. A Brabus bábáskodásával készülő limuzin utastere várhatóan 2+2+2 üléses lesz, ahol az első ülésektől elkülönített hátsó négy fotelt természetesen egymással szemben helyezik el.
Mondani sem kell, hogy az új Pullman lesz a legdrágább S osztályos Mercedes, a páncélozott kivitel ára már 200-300 millió forintos nagyságrendet képvisel. A leghosszabb csillagos limuzin 2015-ben mutatkozik be, de még az extrahosszú tengelytávú Maybach kiadás előtt. A kabrióra 2016-ig várnunk kell, akkor válik teljessé az S osztály valaha volt legszélesebb kínálata.