Ezt az ötletet 1969-ben a piacra lépő Range Rover képében ültették át a valóságba, melynek legelső szériagyártású darabját most eladásra ajánlják. A nagy kincsnek számító luxusterepesre a Silverstone aukciósház Salon Privé rendezvényén licitálhatnak majd a szerencsések. A 3,5 literes, V8-as blokkal szerelt ritkaság mindössze 139 932 kilométert futott, ráadásul az alumínium motorháztetőtől kezdve az erőforráson át a váltóig minden egyes darabja eredeti, semmit nem kellett kicserélni rajta – persze egy alapos felújításon azért átesett.
A gyönyörű, klasszikus zöld színben pompázó, krémszínű szövet-bőr belsős háromajtós, jobb kormányos példány bizonyára rengeteg gyűjtőnek elnyeri majd a tetszését, így nem is csoda, hogy a szervezők 40 és 55 millió forintnyi összeg közé várják a végső összeget.
A 001-es alvázszámú Range Roverről egyébként sokáig azt hitték, hogy elveszett, azonban az 1990-es években megtalálták Silverstone-ban. Nem csoda, hogy sokáig nem lelték, hiszen az autó akkoriban már Bahama-arany színben pompázott, ráadásul a papírjai is újak voltak. Azonban miután sikerült rátalálni, egy hat évig tartó teljes felújítás után sikerült ismét gyári állapotába hozni, hogy némi mutogatás után most végül elárverezzék.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!