BMW: hét ülést kap a 2-es sorozat Active Tourer

Elképzelhető, hogy a Párizsi Autószalonon fog bemutatkozni a BMW 2-es Active Tourer „XL” verziója.

Vajda János
2014. 08. 25. 6:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hosszabb és nagyobb puttonnyal megáldott Active Tourer lényege, hogy immár plusz két, a csomagtér padlójából kihajtható ülést kap, vagyis hétszemélyes utastérrel büszkélkedhet. Az autó külső méreteiből kiindulva persze csodákra ne számítsunk, a két leghátsó ülőalkalmatosság bizonyára csak kisgyerekeknek jelent kényelmes és biztonságos megoldást, továbbá az is borítékolható, hogy hétszemélyes „üzemmódban” a csomagtartó szinte nullára csökken, öt üléssel ugyanakkor biztosan öblös csomagtérrel büszkélkedhet a nagyobbik 2-es Active Tourer.

A gyáriak különben már az újdonság végső tesztelését végzik, s vélhetően még idén megrendelhető lesz az autó, amely teljesen új vásárlókat hozhat a BMW számára, hiszen aki eddig józan méretű, kompakt 5+2 üléses autóra vágyott, eddig hiába is szemezett a bajorok portékáival, ugyanis a BMW nem rendelkezett ilyen modellel. A méretekről nincsenek információink, azonban a „sima” 2-es Active Tourer 4,34 méteres hosszából kiindulva szinte biztos, hogy nagyjából 4,6 méteren fog elnyúlni a nagytestvér (és természetesen a 2,67 méteres tengelytáv is nagyobb lesz), aminek ötödik ajtaja is meredekebb, praktikusabb kialakítást kap annak érdekében, hogy nagyobb fejteret lehessen kialakítani leghátul – ezt szolgálja a kevésbé meredek tetőív is.

A hajtásláncok természetesen a kistestvértől érkeznek, vagyis 2 benzinmotor és egy gázolajos egység hajthatja az első kerekeket, ameddig a kínálat ki nem bővül további erőforrásokkal. Az alapmodell a 3-hengeres, 1,5 literes benzines 18i 136 lóerővel, míg a kétliteres, négyhengeres turbós csúcsbenzines a maga 231 lóerejével már-már sportos menetteljesítményeket kölcsönöz az egyterűnek. A 2 literes, 150 lovas 18d dízelváltozat józan alternatívát jelent a családbarát autóhoz. A széria kézi váltó helyett természetesen automata egység is kérhető lesz, s az elsőkerékhajtáshoz elképzelhető, hogy idővel opcionális összkerékhajtás is csatlakozik. Az árak tekintetében nagy emelkedésre nem kell számítani, vagyis biztosan 8 millió forint alatt marad a hétüléses verzió alapára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.