A kalandor méltó módon képviseli majd a márkát, hiszen legalább annyiszor megjárta már a természet poklát, mint a britek terepjáró modelljei. Azt hiszem, Bear Grylls nem szorul rá a bemutatásra, gyakorlatilag nincs olyan, aki ne ismerné a túlélés mesterét, aki nem csupán a vásznon bizonyította rátermettségét. A Brit Cserkészszövetség elnöke ugyanis a tévés sorozat előtt vakmerő és tiszteletre méltó utat járt be. Wight szigetén nevelkedett, három évet töltött az SAS-nél, amely a brit hadsereg különleges egysége. Szolgált a Különleges Légi Szolgálat (Special Air Service) tartalékos állományában, ám egy szerencsétlen kimenetelű ejtőernyő-balesetben eltörte a gerincét, ezért a sereg elhagyására kényszerült.
Azonban a sérülés nem tántorította el a kalandoktól és 1998-ban, 23 évesen, a legfiatalabb brit hegymászóként jutott fel a Mount Everest csúcsára. Ezt követően újabb rekordot teljesített azzal, hogy az Everestet megjárt csoport tagjaival együtt jetskivel megkerülte az Egyesült Királyságot. Elsőként szelte át egyedül a fagyos Észak-atlanti-óceánt egy nyitott, felfújható csónakban, majd 2007-ben újabb világrekordot állított fel, amikor motoros ernyővel elsőként repült át a Mount Everest fölött. A legtöbben persze a túléléssel kapcsolatos sorozatokból, a Discovery csatornáról ismerik Bear Gryllst, aki ezúttal hosszú távú szerződést írt alá a Land Roverrel.
A túlélés mesterének első nagy feladata az új, szeptember 3-án bemutatkozó Land Rover Discovery Sport promotálása lesz. Emellett mentorálja a Land Rover következő generációs felfedezőjét, a 22 éves Alex Woodfordot is. „Az életem során szinte mindig Land Rovereket használtam, úgy a katonai karrieremben, mint a filmezések alatt. A dzsungelekben, hegyeken és sivatagokban ugyancsak Land Rovereket hívtunk segítségül” – mondta Grylls. Ahogy Bear génjeiben, úgy a Land Roverekben is ott lakozik a kalandvágy, ami remek apropót szolgáltat az új nagykövet érkezéséhez.