Kötelező lépés: jön a Mazda kis crossovere, a CX–3

A Mazda friss modellpalettája csupa finomságot tartalmaz, egy suv azonban nem elég az üdvözüléshez.

Csizsek Ádám
2014. 08. 09. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy belépő szintű crossovert már jó ideje említenek a pletykák, azonban ezúttal már biztos és hivatalos forrásból tudjuk, hogy a Mazda mindenképpen megépíti a CX–5 kisebb testvérét, amely vélhetően a CX–3 nevet kapja majd. Egy interjú során Martin Benders, a Mazda Australia vezetője elárulta, hogy biztosan megérkezik a típus. Egyértelművé tette, hogy a gyártó mindenképpen be akar lépni a kompakt crossoverek kategóriájába, ráadásul elhintette, hogy mindez már nincs messze.

Benders nem kotyogta ki a bemutatás időpontját, de a Mazda korábban nyilvánosságra hozott stratégiájában 2016-ig öt új modell szerepel – könnyen lehet, hogy a CX–3 is közöttük van. Valószínűsíthető, hogy az újdonsága a nemrégiben bemutatott Mazda 2 alapjaira épül majd, amivel a motorpaletta is egyértelművé válik. A CX–3 az 1,5 literes benzines Skyactiv motorral, illetve az ugyanakkora lökettérfogatú dízellel lesz elérhető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.