Az Opel néhány nehéz évet követően igazán jó útra tért az eladások és a fontos számok tekintetében, tizenegy országban jelentős növekedést könyvelhetett el. A gyártó összes típusa komoly sikereket ért el, s meglepő, hogy a résmodellek – mint például a Mokka, a Meriva vagy az Adam – is kiválóan teljesítenek, persze elsősorban Nyugat-Európában, a közép- és kelet-európai piac elsősorban a hagyományos kategóriákba sorolható típusokat részesíti előnyben. Annak ellenére, hogy két óriási piacon, Oroszországban és Törökországban nehéz dolga van a márkának, jelentős fejlődést várnak a szakemberek, s 2016-ra teszik a várható fordulatot, amikortól egyértelműen profitot fog termelni a márka.
Ehhez persze elengedhetetlen a folyamatos kemény munka, a tervek szerint ezzel nem is lesz baj. Két fontos alappillére lesz a megerősödésnek: az egyik, hogy a vezetőség pontosan definiálta azokat a szempontokat, amelyek az Opelt Opellé teszik, s amelyektől a fejlesztések során nem térhetnek el a tervezők. Itt a hangsúly egyrészt az egyedi és azonnal felismerhető külső-belső formaterven van, másrészt pedig a German engineering megfogalmazáson, amely magyarul a klasszikus német iskola szerinti tervezését jelenti. A fordulat második, talán még fontosabb alappillére a várható modelldömping.
Hogy miről is van szó? Peter Christian Küspert szerint 2014 és 2018 között nem kevesebb mint 27 új modellről, ami négy év alatt hihetetlenül soknak számít. Természetesen a szám tartalmazza a meglévő típusokból kialakított változatokat, továbbá egy jelentős részt a modellfrissítések fognak adni, de ezek mellett az elkövetkező években számíthatunk jó néhány vadonatúj típus megjelenésére is. Ilyen például a nemrégiben bejelentett új Corsa és a teljesen áttervezett, rövidesen piacra lépő Astra család, amely már javában tesztköreit futja. A szakértő elmondta, hogy a VW-csoporthoz hasonlóan az Opel is moduláris platformokkal fog dolgozni a jövőben.
A választék felfrissülésében fontos szerepet játszanak az új motorok is, az ígéretek szerint 2014 és 2018 között 17 új egység jelenik meg a listán. Ha pedig új erőforrások, akkor nem lehet nem megemlíteni a szentgotthárdi motorgyárat, ahol óriási fejlesztéseket hajtott végre az Opel, és amelynek szerepe egyre fontosabb lesz az elkövetkező években. A gyártó európai motorkínálatának gerincét az új 1,6 literes benzines és dízel, valamint a rövidesen a kínálatba érkező 1-1,2 literes motorok adják és fogják adni. A magyarországi vezetőség és az Opel értékesítési vezetője is büszke a szentgotthárdi gyár teljesítményére, a tervek szerint a jövő évben már az 500 ezret is meghaladja a legyártott motorok száma, s a szám 2016-ra megközelítheti az egymilliót.