Tehetséges formatervező mutatja meg a LaFerrari utódát

Egy Ferrari vonalainak megrajzolása talán minden formatervező bakancslistáján rajta van.

Kenéz Tibor
2014. 08. 24. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tehetséges mérnök a LaFerrari virtuális utódját szeretné megmutatni nekünk – természetesen saját elképzelései alapján. Az F80 névre keresztelt szupersportautó vonalait elmondása szerint az NGAD névre keresztelt program ihlette, mely a jövő vadászrepülőgépeinek fejlesztésére lett életre hívva. Azt hiszem, a képek önmagukért beszélnek az autó külsejével kapcsolatban.

Raeli fantáziájában az F80 bestiális teljesítménnyel bír: az olaszok által nemrég megkezdett turbósítás nevében egy duplaturbós V8-as erőforrást képzel el a tervező, mely nem kevesebb, mint 900 lóerőt képes előállítani. Mindez persze még nem minden, hiszen ezt a szerkezetet egy további 300 lóerőt előállító K.E.R.S. elektromos rendszer is támogatná. Ha mindehhez hozzáadjuk a mindössze 800 kilogrammos súlyt, nem is olyan nehéz elképzelni, hogy az F80 képes lenne 2 másodperc alatt 100-ra katapultálni, és meg sem állna egészen az 500 km/h-s álomhatárig – mindez persze egyelőre csak elméleti síkon működik.

A belül egyébként két, aszimmetrikusan elhelyezett üléssel rendelkező szuperautóra már talált is vevőt Raeli, ráadásul nem is akárkit. Nick Mason, a Pink Floyd dobosa – aki egyébként nagy Ferrari-gyűjtő – örömmel tudná garázsában az F80-at, ami az autó tervezője szerint hatalmas elismerés, hiszen a páratlan személyiséggel megáldott zenész ízlése igencsak kifinomult az autók terén. Mindenesetre mi is szívesen látnánk életnagyságban a Raeli által csak „utcai F1-esnek” nevezett négykerekűt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.