Úton a Smart ForFour Brabus és a Renault Twingo GT

Ma már a gyártók a sportkompaktok sikereiből okulva a legkisebbekből is faragnak izgalmas verziót.

Csizsek Ádám
2014. 08. 06. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemrégiben bemutatkozott Twingo és a kétféle karosszériával élesített Smart esetében már az előző generációból is létezett sportos változat, így nem csoda, az immáron közös alapokra építkező modellek új kiadásában sem marad el az élménymodell. Ráadásul már javában folynak a tesztek, a kémek jelentése szerint ugyanis a spanyolországi Sierra Nevada környékén nyúzzák a gyári szakemberek a két törpe sportos kiadását.

A Smart ForFour Brabus és a Renault Twingo GT a közös alapok miatt vélhetően ugyanazt az izmosítókúrát kapja meg, csupán külső jegyekben különbözik majd egymástól a német és a francia variáns. A 2015-ben érkező újdonságok hátsó traktusában a Renault-tól származó 0,9 literes, háromhengeres turbómotor kap helyet, azonban az eredetileg 90 lóerős teljesítményt a dinamikus összképhez mindenképpen feljebb skálázzák a mérnökök – a hírek szerint 110-120 lóerőre számíthatunk, ami a hagyományos 0,9 TCe motorral szerelt változatokhoz képest jelentős előrelépést jelent.

 

Noha elsőre mindez kevésnek hat, tegyük hozzá, hogy roppant könnyű jószágokról beszélünk, tehát a lendülettel biztosan nem lesz baj, az élvezetet pedig a hátsókerékhajtás minden bizonnyal sokat hozzátesz. A plusz izmokon felül természetesen agresszívabb lesz a két törpe külleme is, a hatást pedig a nagyobb könnyűfém felnik és a kettős kipufogórendszer fokozza. Míg a Smart ForTwo és a ForFour esetében már biztos a Brabus plecsni, a Twingónál még nem értesülhettünk a hivatalos névválasztásról. Gyanítható, hogy a mérsékelten sportos Clióhoz hasonlóan a Twingo is GT utótagot kap, mivel a Renault szerint az RS emblémához manapság legalább 150 lóerő szükségeltetik.

Már a páros – vagy inkább trió – debütálásakor tudni lehetett, hogy a Smart és a Renault legkisebb modellje nem marad virgonc kiadás nélkül, s nagyjából azóta sejthető az is, hogy a Twingo lendületes verziója a 2015-ös genfi autószalonon debütál majd, amelyet néhány hónapra rá a Brabus névvel illetett példányok követnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.