Jelentjük: nem kell már sokat aludni, ugyanis októberben végre hivatalosan is megérkezik az öreg kontinensre a vadonatúj Mondeo. Nem lehetett tovább halogatni az egyébként gyárbezárások miatt késő bevezetést, hiszen a nagy konkurens Volkswagen Passat legújabb nemzedéke is ősszel gurul be a szalonokba. Az októberi bemutatkozás alkalmával azonban nem kapjuk még meg a teljes palettát, ami a felszereltségi szinteket és az erőforrásokat illeti.
Eleinte csak az 1,5 és 2,0 literes EcoBoost motorok lesznek elérhetők benzinesfronton: előbbi 177 lóerőt és 240 newtonméter nyomatékot nyújt, utóbbi vagy 203 lóerőt és 300 newtonmétert, vagy 240 lóerőt és 340 newtonmétert képes a sofőr kezébe adni. Már a kezdetektől hozzájuthatunk a Ford kínálatában újdonságnak számító Mondeo Hybridhoz is, amely egy kétliteres benzines és egy elektromotor házasításából született, egyelőre sajnos nem tudni többet róla.
Érdekes, hogy a már kezdetektől mind a három karosszériaváltozattal (négy-, ötajtós, kombi), ám csak két felszereltségi szinttel (Trend és Titanium) beszerezhető Mondeo dízelmotorral szerelt változatairól egyelőre nincs hír. Sőt, nagy valószínűséggel az öngyulladós hajtásláncokkal készülő verziók csak 2015-ben, az Ambiente és a Business Edition szintekkel, valamint a belépő benzinessel (1.0 EcoBoost) együtt érkeznek majd – és minden bizonnyal az egyik közülük a 2.0 Duratorq TDCi lesz. Arról szintén nem szól a fáma, hogy a különleges Vignale sorozat bevezetését mikorra tervezik a gyáriak.
A jövőre már összkerékhajtással is elérhető Mondeo belül olyan finomságokkal csábít, mint az érintőképernyőt használó MyFord Touch fedélzeti rendszer vagy a márka egyik védjegyévé vált automata parkolórendszer, amely a párhuzamos és a merőleges manőverezést is képes megoldani.
A rengeteg halasztás után most végre arról számolhatunk be, hogy az októberi érkezés szinte biztosnak tűnik. Már várjuk, hogy összehasonlíthassuk, mire képes a nagy vetélytárs Passattal szemben az „új” Mondeo.