Prémiumszinten még fokozottabb a verseny, hiszen a tehetősebbek még fogékonyabbak az új technológiákra. Épp ezért nem meglepő, hogy három éven belül a Mercedes-Benz hálózatról tölthető hibridjei is megvásárolhatók lesznek. A gyártó nem viccel, hiszen három év alatt mintegy tíz olyan modellt élesít, amelynek hibrid hajtásláncát a konnektoros töltési lehetőség teszi teljessé. Persze a jelenlegi kínálatban is kapható már ilyen modell, méghozzá az S 500 Plug-in Hybrid. Azonban amennyiben hihetünk a gyártó szavának, akkor mindez csupán a jéghegy csúcsa.
A hároméves tervben számos hibrid újdonság szerepel, amelyekről dr. Thomas Weber, a Daimler AG igazgatótanácsának tagja beszélt. Ennek alapján nem csupán a márka magja, tehát C, az E és az S osztály lesz majd kapható konnektorról is tölthető hibridként, hanem a többi népszerű Benz, így az suv-k is. Weber elmondása szerint mintegy négyhavonta köszönthetünk a kínálatban új hibridet.
Az első fecske a C Plug-in Hybrid lesz, amely egyébként külsőre teljesen megegyezik majd a most kapható, hagyományos hajtású verziókkal, egyedül a hátsó lökhárítóba épített elektromos töltési pont alapján lesz megkülönböztethető.
Csemegék a technikai oldalon lesznek, így az aktív hűtőredőny, amely a hűtőmaszk mögött helyet foglalva az aktuális viszonyoknak megfelelően nyitja meg vagy zárja el a hűtők és a motortér felé áramló levegőt. Emellett új, frissített Comand rendszer is szerepel a repertoárban, hogy a sofőr a hajtási rendszer aktuális állapotáról tájékozódhasson. A gépháztető alá várhatóan a kétliteres, négyhengeres turbómotor kerül, amelyet 68 lóerős elektromotor egészít ki. Terjednek olyan pletykák is, miszerint a háromliteres, turbós V6-os benzinmotor adja az elsődleges hajtóerőt, de ezt kevésbé látjuk valószínűnek. A hírek 8,7 kilowattórás akkumulátorról szólnak, ami már elég lehet kisebb távok tisztán elektromos megtételére.
Hamarosan minden kiderül, hiszen a Mercedes-Benz elképesztő hibridoffenzívájának első tagja, a benzin-elektromos hajtású C osztály az október elején esedékes genfi autószalonon mutatkozik be.