A kék oválosok kompakt egyterűje az alapjait adó Focushoz hasonlóan alaposan megújult kívül és belül egyaránt. Szemből nem okoz meglepetést az autó, hiszen a Ford egyen arcát kapta meg annak jellegzetes, hatalmas hűtőrácsával és agresszívnak mondható, LED-es nappali menetfényeket tartalmazó első fényszóróival. Hátul kevésbé szembetűnő a változás, ugyanakkor a kisebb lámpatestekkel és enyhén átrajzolt lökhárítóval valamivel harmonikusabb hatást kelt az érdekes farrész.
Az utastérben – ahogyan eddig is – a Focus megoldásai köszönnek vissza, ám ezúttal már a kompakt frissített verziójából. A gombtengert felváltotta a 8 colos érintőkijelzőn megjelenő SYNC 2 információs rendszer, mely könnyebb és átláthatóbb kezelést ígér. A kellemesebb anyaghasználatról is biztosít minket az amerikai gyártó, de nem marad ki a fűthető kormánykerék, a szebb küszöbborítások és a csomagtér elválasztó hálóhoz való rögzítési pontok az első és második üléssor mögött egyaránt.
A menetkomfort is sokat javult, ugyanis vastagabb oldalsó üvegeket és hatékonyabb nedvszívó tömítést kapott mindkét C-Max az oldalsó visszapillantók és a csomagtér környékén, amivel sikeresen csökkentették a menetzajt és a vibrációkat is. Ezentúl ráadásul a motor hangjai sem jutnak be olyan könnyen az utastérbe, ugyanis a motortérben található hőpajzs hangszigetelő anyaggal lett megtöltve, amiből a dízel verzióknak extra adag jutott.
A motorkínálat sem maradt változatlan, hiszen mind dízel, mind pedig benzines fronton bekerültek a márka legújabb 1,5 literes motorjai. Míg a TDCi 120 lóerővel, addig az EcoBoost 150 és 180 lóerővel ostromolja majd az aszfaltot. Természetesen más alternatívát is kínál a Ford, így az öngyulladósok palettáján a felfrissített 2.0 TDCi áll rendelkezésünkre 140 vagy 163 lóerővel, míg ha valaki benzinesre vágyik, az az 1.0 EcoBoost 100, illetve 125 tagú ménest megmozgató változatai közül választhat, amennyiben nem szimpatikusak a 1,5-ös újdonságok.
Az újítások sora azonban itt sem áll meg, ugyanis a már eddig is dinamikusnak számító C-Max kormányzását és felfüggesztését is tovább tökéletesítették.