Azonban nem csupán a teljesítmény tekintetében javult a frissített verzió a korábbihoz képest, hanem hatékonyságban is jobb értékekkel szembesülhetünk. A Mulsanne méretes motorházteteje alá bújtatott 6,75 literes V8-as immáron 530 lóerős csúcsteljesítménnyel szolgál, de leginkább az ikerturbós nyolchengeres nyomatéka igazán sokkoló. A luxusszedán frissített kiadása 1100 Nm-rel kényeztet, ami ráadásként már 1750 1/perces főtengelyfordulattól rendelkezésre áll. A fent említett képességeknek, valamint a motorhoz kapcsolt nyolcfokozatú automata váltónak köszönhetően a Bentley büszkesége mindössze 4,9 szekundum alatt abszolválja a 0–100-as sprintet, míg maximális tempója 305 km/h.
A gyártó célja nem más, mint a világ leggyorsabb ultra-luxusautójának elkészítése volt, amihez – valljuk be – tényleg közel járnak az angolok. Noha a gyorsulás és végsebesség tekintetében is figyelemre méltó teljesítményt nyújt a Mulsanne, megjegyzendő, hogy úgy képes mindezt produkálni, hogy közben 2685 kilogrammos tömeget kell cipelnie. A Mulsanne Speed a gyártó elmondása szerint mintegy 13 százalékkal hatékonyabb a leköszönő kiadásnál, ami egyben azt is jelenti, hogy a hatótáv 80 km-rel növekedett. Persze csodák nincsenek, a lehengerlő teljesítmény és az irdatlan tömeg miatt már a gyári vegyes fogyasztás is 14,6 literre adódik.
A szakemberek nem csupán a motorhoz nyúltak hozzá, az autó egyéb pontjait illetően ugyancsak előrelépésről számolhatunk be: a Mulsanne Speed állítható sportfutóművet és állítható karakterisztikájú kormányművet kapott. Előbbivel a légrugózás jelentősen feszesebbre állítható, míg utóbbi sokkal reszponzívabbá és pontosabbá válik a dinamikus üzemmód aktiválásával. A külső tekintetében a bázismodellhez képest az első lökhárító alacsonyabban húzódik, a hűtőnyílásokat rozsdamentes rács fedi, az első és hátsó lámpák pedig sötétebb hátteret kaptak. Az új Mulsanne Speeden debütál a Bentley új, forgásirányos felnije is. A 21 hüvelykes könnyűfém keréktárcsából tehát külön példányt gyártanak a jobb és a bal oldalra.